Hunok igaz története

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket, A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket. (Garay)

Hunok ősi (hiteles) történelme 
Bátor senyő-től (i.e. 209),
Balamir nagyfejedelem és Atilla nagykirályon át,
a meg nem történt catalaunumi csatáig,
egy „kicsit” másképpen!


Avagy,
a nyugati történészek
hazugságai!


A külföldi és magyar történetírás nagyjainak ki kéne állniuk a közvélemény elé, és a hatalmas „tévedéseiket” el kéne ismerniük! Mint tudjuk, perdöntő bizonyítékok kerültek napvilágra a hunokkal kapcsolatosan, de a mai napig egyetlen egy nyugati történész sem ismerte el a „tévedését”!! Tehát nekünk „kell”, Őseink becsületét, tisztességét helyreállítani. Ezt követeli meg a becsület, ha még létezik a Magyarban?!
És folytatom ama híres „Kalendárium” írását, melyet még 2006-ban kezdtem el, azzal a céllal, hogy tágítsam, megismertessem a magyarokkal a történelmüket. Nem írom, le részletesen eredetünktől a történelmünket-ezt megteszik mások sokkal okosabb emberek, mint én-, de kiragadok idézeteket, időrendbe állítom és dokumentálom, hogy honnan írtam le. Bemutatok három soha nem látott kronológiai táblázatot i.e. 209-től a hun fejedelmek, „senyők” uralkodásáról, amit Sándor József László a „Hadak útján-a hunok nagy történelme” c. könyvből vettem. Azt mondták az elején -még a magyar történelemkönyvekben is ezt olvastam- hogy igen szegényes, „forráshiányos” a hun történelem. Hát ez sem igaz! Az előző „Kalendárium”-ban már felsoroltam egy pár forrást, de most a Kínai Évkönyvekből-mely részletesen, szinte naprakészen írja le a hun történéseket- Jordanes „Getica” -ból A Magyarságtudományi Tanulmányokból, Padányi Viktortól stb. ragadok ki, és tehetségemhez mérten magyarázni szeretném a leírtakat.
A hunok ismert története valamikor a késő-bronzkorban kezdődik. A hunok „egyik” - majd később megtudjuk melyik volt az igazi őshaza - őshazája a Góbi – sivatagtól északra a Szelenga folyó völgyében lehetett. Birodalmuk kezdetben a ma Kínához tartozó Belső-Mongóliában, Ordosz vidékén alakult ki, de a Kr. előtti II. században már a Tári-medencétől az Iszik kölig és a Száján-hegységtől a Bajkál tóig terjedt. A Kínai Konfúciusz (Kung Csiu, Kr.e. 551-479) a hunokat senjün (csenjün) magyarul „senyő” néven említi, mint olyan népet, amely már mintegy 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él. A Kr. e. IV. századi kínai forrásokban már gyakran találkozunk a hunokkal, akikkel a kínaiak változó sikerekkel harcolnak. Tehát lássuk, mit mond a kínai Konfucius a hun névről. A kínaiak a hunokat hingnu-nak vagy xiungnu-nak nevezték.
A „hiungnu” (xiongnu) népnév ebben a formában a Kr. előtti 318-ban jelent meg Észak-Shanxi területén egy ütközet kapcsán, majd Kr. e. 312-ben „xionanu” formában találjuk Loufan területén. Kr. e. 265-ben már a „hiungnuk” – az ázsiai hunok –„ eljárásairól olvasunk. A kr. e. 254-222 között élt Xi Wang már egyértelműen a hunokat nevezi hiungnuknak, akik ellen Qin Shi-huang császár (221-210) a Nagy Falat emelte és Wang Zhao-jun kínai udvarhölgy a hun-hiungnu bőrdobok hallatán kesereg. Zhang Guo Ce hiungnunak az összes „barbár” népet nevezi, majd ugyancsak ő ezt a hun népekre vonatkoztatja, akikben a hiungnuk ősei, a „protohiungnukat” látjuk. A Kr. előtti II. évszázad végén élt Szemacsien már egyértelműen a hunokra vonatkoztatva ír a hiungnukról. A hun és a hiungnu név azonosságáról a kutatók csak az elmúlt kétszáz évben kételkedtek; a francia J.L. De Guignes (1723-1800) a két név alatt értett nép azonosságát még természetesnek tartja. Egy másik kínai krónikás Sima Qian szerint, aki Kr.e. 145-86 között élt a hinugnuk vagy xiungnu-k ősét a Xia fejedelmi ház leszármazottjának írja le. A tudomány mai állása szerint a kutatók többsége, forráskutatásaik alapján, újra azonosnak tartják a hiungnu és az ázsiai-hun népet, vagyis, őseinket! Tehát, eredetünk egyik fontos láncszemét a kutatók már nem vitatják. És lássuk akkor azokat a híres hun senyőket (fejedelem, király) akiket a Kínai krónikások írnak le. Nem részletezem azt a kort, hiszen ott is voltak időszakok, amikor a Hun Nemzet tündökölt, volt, amikor öt felé szakadt és volt mikor meg is bukott! Mindez azonban csak

azért történhetett meg, mert az akkori senyők vagy azok gyermekei hatalomvágyból, nem a Hun Nemzet érdekeit tartották szem előtt és ezért harcolt a hun a hun ellen, így meggyengülve a szomszédos népek és a kínaiak is, leverték őket. De amikor a Hun Nemzet élére karizmatikus senyő került, minden megváltozott. Nem írom le az összes senyő tevékenységét hisz több száz oldalt tenne ki, de kiemelek néhányat, akik megérdemlik, hogy a Hun Nemzet dicsőséges senyőinek nevezze őket.
Kezdjük mindjárt Kr. e. 209 körül, a történelembe berobbanó Thobán (Touman) senyő, a korszak kiemelkedő vezetője és kiváló katonai képességgel rendelkező hun vezére. Kadar fejedelem, és Kadó nagyasszony, kezdte el a szétszórtan élő hun törzseket egyesíteni. Kadar fejedelmet megválasztják nagyfejedelemnek, és felveszi a Thobán (Touman) nevet, kínai mintára. Thoban senyő alakította ki seregében a tízes rendszert – tíz lovas harcos alkotott egy egységet, közülük egy vezetővel . Ez betagozódott egy százas rendszerbe, szintén egy vezetővel A százas rendszer betagozódott egy ezres rendszerbe egy vezetővel és ezek az ezres rendszerek alkották az akkori kor legfélelmetesebb egységét a „tumen-t, magyarul „tömény-t”. A tömény 10.000 harcosból állt, élén egy igen tapasztalt vezérrel. Gondoljuk el, amikor ez a 10.000 lovas egy egységben, tömény-ben, támadott, még látványban is rémisztő lehetett nem is beszélve a tízezer ló vágtató dübörgése is bénítólag hatott az ellenségre. A harcmodoruk pedig teljesen elképesztő volt; nem lehetet őket megtámadni, mint az állandóan mozgásban lévő egységeket. Ha kellet „felbomlottak” fejveszett futásnak eredtek, de egy adott parancsra a lovon megfordulva íjvessző fergeteget bocsájtottak az őket üldözőkre. Ismerték a súlypont átcsoportosítást, cselvetést, oldalba támadást és mindig voltak tartalékok, amikor kellett bevetették. Nem ismertek félelmet, csak a hunoknál –természetesen Árpád magyarjainál is- volt az, hogy két harcos figyelt egymásra a harc közben-vagy több is lehetett- és az, aki nem ügyelt a társára azt kiközösítették rossz esetben meg is ölték!
Így, megerősödve terjeszkedésbe kezdtek, ekkor foglalták el Belső-Mongóliát, a Sárga folyó (Huangho) kanyarulatát és Ordosz területét. Kína ebben az időben kezdte el építeni a Nagy Falat, természetesen az egyre gyakrabban betörő hunok ellen!
A Hun Világbirodalom azonban nem az ő idejében jött létre, hanem fia Motun (Mao-tun) magyarul Bátor senyő idejében érte el legnagyobb területi kiterjedését. (térkép a másik oldalon)
És itt időzzünk el egy, kicsit mert ez a senyő megérdemli, hogy többet foglalkozzunk vele, mint ember, és mint a hunok királya is. Mint leírtam a Hun- Világbirodalom az ő idejében érte el hatalmas nagyságát, de még a Kínai Birodalomból is kihasított egy nagyon jelentős területet. Olyannyira veszélyeztették a Kínai Birodalmat, hogy az akkori kínai császár Kao-tin kénytelen volt személyesen elmenni a senyőhöz békét kérni. A kínai császárt a senyő elé vezették és ő megkérdezte, hogy ki a senyő? Az előtte álló harcosok mind egyforma bőrruhában voltak és nem lehetet őket megkülönböztetni egymástól. Ezért nem ismerte föl a kínai császár a hunvezért, mert olyan egyszerűen élt, mint a katonái: semmi csillogás, semmi extra – mondanák ma- ugyan azt az ételt ette, mint a katonái, nem volt vagyona! Az ő mondása szerint minden vagyona a Hun Nemzet volt! Hát az ilyen vezérért én is a tűzbe mentem volna, de így szerették katonái is és ezért lett Nagy a Nemzet, mert vezetőjük „csak” a Hun Nemzet javát szolgálta! Szerintem csak így lehet újra egységes és nagy a Magyar nemzet, ha ilyen „senyő” vezeti és átvesszük azokat az életformákat,(család, törzs, nemzet, rend, fegyelem, szeretet, a természet és az állatok tisztelete, az idősek megbecsülése stb.) amikben Eleink éltek!
És most lássuk a hun senyők uralkodási táblázatát. A pirossal írott nevek megérdemlik a tiszteletadást, a feketével írott nevek nem sokat tettek, vagy elárulták a Hun Nemzetet. De ezzel is csinnyán kell bánni, mert való igaz, hogy Hohansza senyő betagolódott a Kínai birodalomba -ők voltak a sárga hunok- de fia Okuluj senyő verte le a kínaiakat és nevezte ki magát kínai császárnak is, de ő vezette ki a hunokat Kínából és csatlakoztak Hunniához.
Hát ilyen fergeteges élete volt a Hun Nemzetnek, forrongó vére soha nem engedte pihenni nemzetét. Ha egy kicsit megerősödött azonnal támadni kezdte szomszédjait.
Tehát elértünk az i. sz. 220. évhez, amikor is a Kínai Birodalom széthullott, így a hunok ismét szabadok lettek szinte harc nélkül. Sajnos nem használták ki ezt a „kegyelmi” időt, ismét a széthúzás, a hatalomért való harc jellemezte a hun törzseket egészen 304 tavaszáig. Emlékeztetem a Nagyérdeműt, hogy a Kínai Birodalomba betagozódó (hűbéressé vált) sárga hunok ebben az időben megerősödtek. Ők nem vettek részt a Kínai Birodalom belső harcaiban, de most megérett az idő, hogy ők is kiharcolják szabadságukat. Az akkori kínai császár, Sze-ma Jing utasította a hunokat, hogy kapcsolódjanak be a belső harcokba. I.sz. 304 tavaszára, Lan senyő –és kérem ezt a nevet megjegyezni és a fia Ladán senyő nevét is- megszervezte a sárga hunok seregét és nem „csak” a császár ellenségeit semmisítette meg, de végül magát a császárt is elfogta! Lan senyő 308-ban Kínában, önálló Hun államot hozott létre és Liu Jüan néven kínai császárrá koronáztatta magát!
Nos, Kedves Nagyérdemű, hallott e arról, hogy hun senyő kínai császár volt!? Ugye, hogy nem hallott erről a fantasztikus dologról.? Én sem. De ez a valóság. Lan senyő vagy Liu Jüan császár i.sz. 310-ben elhunyt és legidősebb fia Ladán senyő vette át a hatalmat, és mint Liu Csung kínai császár tovább uralkodott. Ladán senyő örökölte apja Lan senyő kiváló tehetségét és a birodalmát a Kínai Császárságon belül növelni tudta. A megmaradt kínai területeken két császárt is kikiáltottak kínai császárnak, így, volt idő, amikor Kínának három császára is volt! Nos, röviden; Ladán hun senyő, Kína császára 311-ben elfoglalta Lojang fővárost, majd 316-ban Csangan fővárost, és fogságába került mindkét kínai császár! A következő oldalon bemutatok, egy térképet mely bemutatja a Hun Birodalmat és a kínai területen lévő Hun Birodalmat is. Ez a csodálatos időszak 318-ig tartott, amikor is Ladán hun senyő, Kína Császára meghalt.
Megérdemlik, a teljes tiszteletet.
Sajnos eddig tartott a csodálatos Hun Birodalom fénykora, mert a következő senyő, Barzsán senyő idejében i.sz. 328-ban a Kína földjén megszűnt a hun állam.
Ettől az időtől kezdve egészen 362-ig a Hun Nemzet több részre szakadt és megközelítőleg három hullámban hagyták el az „őshazát” és vonultak egyre nyugatabbra.
Röviden: a.) Az első hullám még Csitki senyő idejében történt i.e. 48-ban hagyat el az ősi földet, és igen keserves körülmények között a leszármazottak elvergődtek Nyugat-Ázsia terültére. b.) A második hun hullám i.sz. 91-ben hagyta el az őshazát, ők három nagy törzsre szakadtak, mindegyik különálló életet folytattak, egy részük eljut a Balhas-tó környékére és itt egy rövid időre törzsszövetségben éltek.
c.) A IV. évszázadban a három részre szakadt a hunság . Ebből a három részből a nagyobbik rész dél-nyugatnak fordul a Tarim medence irányába (ők a későbbi fehér-hunok vagy heftaliták). Egy kisebbik rész egyenesen nyugatnak fordul, míg a harmadik rész az „őshazában” maradt.
A nyugati útvonalat választott hunság 346-ban indul el és követi az előző két hun hullám útját és 360-ig ők is eljutnak Nyugat-Ázsiába és ott betársulnak a kialakulóban lévő hun megmozdulásba. Leírom a Nagytiszteletűnek, hogy ebben az időben hol volt a Hun Birodalom; a Kaszpi tenger déli részéig, egészen az Amu-darja alsó völgyéig, a Szansszanida Perzsa Birodalom északi határáig, az Aral tó és az alatta elterülő Turáni medence teljes területén, nyugaton az Urálig, északon a Volga-delta környékéig, keleten az Ob és Irtis felső szakaszáig, az Altáj hegységig és a Tiensán hegyláncig terjedt. Természetesen egy mindig mozgásban lévő nomád törzsszövetség pontos határait nem lehet leírni, de nagyjából ezeken a területeken jött létre a Hun Szövetség.
És most ismét boldog a kibic író (vagy is én) mert fényes és dicsőséges korszak köszönt be a hunok életébe.
Elérkeztünk a 362. évhez, amikor is a Hun Nemzet vezetői, fejedelmei, elhatározták, hogy ismét létrehozzák a Hun Szövetséget.
Kola (Thobán) fejedelem még 360-ban szétküldte a véres kardot a különböző területeken élő hun törzsek részére, hogy 362-tavaszára gyűljenek egybe az Aral tó mellett, a Turáni alföldön, hogy ismét egységes legyen a Hun Nemzet.
108 hun törzs és 11 nemzetség kerekedet útra a hívó szóra és meg is érkeztek az Aral tó mellé 362-tavaszára. Micsoda tömeg lehetet ez az akkori időkben. Izzott a levegő a feszültségtől, mert még minden bizonytalan volt. Először is a 108 hun törzs és a 11 nemzetség fejedelmei vérszerződést kellett kössenek, utána pedig fejedelmet kellett válasszanak. Az eseményt Torda fejedelem vezette le, ő volt a legidősebb a fejedelmek között. A vérszerződés után következett az eskü letétele, a fejedelmek szablyáikat egymáshoz érintve
mondták el;
-Szabad akaratomból egyetértek a nemzet megalakulásával. Én, mint a nemzethez társult hun fejedelem, őseim emlékére és isteneink tiszteletére esküszöm, hogy a nemzetet minden erőből szolgálni fogom. Törvényeinket betartom, a közös határozatokat elfogadom. Átkozott legyen az, aki megszegi esküjét, a nemzet megvetése és bosszúja kísérje, életében s halála után se legyen nyugodalma a túlvilágon. Esküszöm!
362. év tavaszán, így jött létre a Hun Birodalom. De most jött a nehezebb feladat, nagyfejedelmet, királyt kell választani. Ki légyen az? Két nemzetség jöhetett szóba – mivel ők voltak a legnagyobb törzsek - Szemein (Zemény) és az Erdu (Érd) nemzetség. Végül úgy döntöttek, hogy előbb a Szemein (Zemény) – továbbiakban a magyar változatott írom- utána az Erdu (Érd) nemzetség add nagyfejedelmet. És a nemzet megválasztotta a Hun Szövetség első nagyfejedelmét, a Zemény nemzetségből Csele fiát BALAMIRT! Az egész nemzet, a harcosok, fergeteges éljenzéssel fogadták az új nagyfejedelmet. Most következett a vezérek megválasztása a tumenek (tömények) élére. Ezek a vezérek nem akármilyen katonáknak kellett legyenek, hiszen egy tömények vezetése -10.000 lovas- igen nagy szakértelmet, bátorságot és előrelátást követelt. Igazságos döntés születik, két vezért választanak a Zemény nemzetségből Küve és Kaducsa vezéreket, az Érd nemzetségből pedig Taros és Uzor vezéreket választották meg. Hátra van még a Nemzet Főbírájának a megválasztása, aki Torda fejedelem lesz, legidősebb a hun fejedelmek között. Az ő dolga volt a hun nemzet életében eldönteni a mindennapos vitákat, de hadi kérdésekben csak Balamir és a négy vezér döntött.
És elérkezett 368-as esztendő tavasza, Balamir ismét magához rendelte a fejedelmeket, mert eljött a legfontosabb döntés ideje! Ez volt a legnehezebb kérdés, ez izgatta az egész Hun Nemzetet. Merre fognak indulni?! Én is nagyon kíváncsi voltam, hogy Balamir nagyfejedelem merre fogja vinni a Hun Nemzetet? A legtöbben vissza akartak menni az „őshazába”, a régi sérelmeket megfizetni és hát én is az őshazára szavaztam volna. És Balamir nagyfejedelem kihúzta szablyáját és NYUGATNAK mutatott!
Sokan nem értették az akkori hunok közül, hogy miért nyugatnak, ahol valóban nagy zsákmányt lehet szerezni, de tudomásuk van arról is, hogy igen sokan vannak arra a népek és jól védett kővárakban laknak és igen vitéz katonák is. Megmondom őszintén én sem értettem Balamir döntését. No persze ez nem igen számított akkor, hogy én mit gondolok ma, de a logika azt sugallta, hogy „haza, az őshazába”! Sokan lennénk, akik az „őshazába” mennének vissza! Vagy Balamir tudott valamit, amit mi nem tudtunk? Igen! Ő tudta azt, hogy a HAZA nyugaton van, és a jelenlegi régészeti és történelmi adatok szerint is az őshaza, a Kárpát-medencében van! Biztosan ismerik a Tatárlaki lelet történetét, amit Erdélyben találtak meg (csatolom) és rajta ékes hun-magyar rovásírások vannak. Kora, 5200 éves!?
Biztos lesznek, akik majd cáfolják, lesznek, akik tudományosan fogják megmagyarázni az ellenkezőjét, de a jelenlegi tudásunk szerint, nagy valószínűséggel mi magyarok a Kárpát-medencében láttuk meg a napvilágot, és innen áradtak széjjel a nagyvilágba Őseink, és kultúrájuk! Még csak azt nem tudjuk, hogy miért tettük meg ezt az óriási utat: Kárpát-medence, Ázsia, Irán(Perzsia) India, Amerika?
És elindultak nyugatnak, hazafelé. Nem írom le mindegyik hadjáratukat csak nagy vonalakban. Legyőzik az alánokat, és eljutottak a Don folyóig, a másik oldalon kezdődött a germánok vagy Osztrogótok földje. Az Alán Birodalom északi részén élt egy nép, az ogurok. Ők, mivel testvérnép volt a hunokkal, kitörő örömmel fogadták őket és az akkor a Volga mentén tanyázó Balamér fejedelemnél 20-25 onugor törzs jelentkezett, hogy csatlakoznak testvéreikhez, a hunokhoz. Nem mindegyik onugor törzs csatlakozott a hunokhoz, de a többség igen. Ez a 40.000 lovas harcost jelentett, s ez a 4 tument kiállító kiváló ogur lovas harcos tekintélyes módon megemelte a hun nemzet haderejét. És még egy nagyon fontos dolgot kell megismerjen, a Tisztelt Nagyérdemű. Az onugorok ettől kezdve nem hagyták el a Hun Nemzetet sem jóban, sem rosszban, akkor sem amikor, a Hun Nemzet dicsősége leáldozóban volt. Én innen köszönöm meg ennek a hűséges és kiváló testvérnemzetnek a hűséges ragaszkodásukat a Hun Nemzethez!
Következet a Keleti- Germán birodalom megtámadása. Feltétlen el kell még mondanom, hogy a hunoknak – de ilyen volt az avar és a magyar is- a világ legjobb felderítői és hírvivői voltak. Ezek a hírvivők-felderítők, egy nap alatt képesek voltak 400 km is megtenni, így az információ természetesen, igen rövid idő alatt jutott el a célszemélyhez. Olyan pontos munkát végeztek, hogy amikor a hun tumenek támadtak, a parancsnokok kezében minden információ meg volt az ellenség számáról, fegyverzetéről, de még a domborzati viszonyokról is, pontos ismeretük volt! És ilyen felderítő szolgálattal rendelkeztek a hon(vissza)foglaló magyarjaink is!
Tudnunk kell, hogy az egész germánság legnagyobb és legjelentősebb népe a gót volt. Ez a nép két ágra szakadt a keleti-gót vagy osztrogót, és a nyugati-gót vagy vizigót népre. Ide tartoztak a vandálok, szkírek, herulok, tajfalok és még több kisebb törzs. A nyugati-germánokhoz tartoztak a frankok, longobárdok, alamannok, burgundok, markomannok, kvádok, hermundurok, türingek és még számos kisebb törzs. És voltak az északi-germánok, ezek azok a törzsek voltak, akik maradtak őshazájuk területén. Ide soroljuk a Balti- és Északi-tengeri germánságot egészen a Rajna torkolatáig- ez volt a germánság őshazája-és hozzájuk tartoztak még a rugi, a jüt, a szász, a fríz és még több kisebb törzs. Feltétlenül meg kell említenem, hogy a germán harcosok félelmet nem ismerő emberek voltak, a kor legbátrabb, és legképzettebb harcosai voltak Európának! 375 tavaszán a hunok egy része titokban átúszta a Dont és fényes győzelmet arattak az akkori gót király felett aki Hermanarich volt. És hogy milyen nehéz csatájuk volta a hunoknak, jelzi, hogy a gót király a saját kardjába dűlt, de nem adta meg magát! Sok legyőzött osztrogót harcos hűségesküt tett Balamirnak, és a továbbiakban a leghüségesebb szövetségese lett a hunoknak, királyuk Hunimund. Viszont volt egy kisebb osztrogót egység Vithimir király vezetésével, akik nem adták meg magukat. 375 tavaszán Balamir elhatározta, hogy megsemmisíti ezt a kisebbik osztrogót egységet is, és a Dnyeper vize mellett megtörtént a nagy csata. De Vithimir király, bár kisebb csapattal rendelkezett, szinte legyőzhetetlen volt. A harcok vagy két hónapig tartottak és Vithimir király halálával végződött és csak ekkor adták meg magukat az osztrogótok. Ezzel megszűnt az Osztrogót Birodalom, és Balamir nagyfejedelem parancsolt egész Kelet-Európában.
Következet az vizigótok országa, melynek Athanarich volt a királya. Ez a király egy igen bátor ember volt és felkészülve várta a hunok támadását. Mint minden csata előtt a hunok követeket küldtek a királyhoz, hogy adja meg magát, vagy harc lesz. Ilyesmi abban az időben-Európában ismeretlen volt, hogy az ellenfél, nyíltan és nem aljas módra támadta meg őket! De a hun tumenek megállíthatatlanok voltak, és egyetlen rohammal elseperték a vizigótokat a Szeret (Moldova) partján 376-ban. Athanarich azonban elmenekült a csata színteréről még két csatában ütközött meg a hunokkal, még végül behúzódott a Kárpátokba és így eltűnt a hunok látóköréből. A vizigótok másik fele bebocsátást kért és kapott a Keletrómai Birodalomba, és mint „rabszolgák” Moesiába telepítették le őket. Itt álljunk meg egy pillanatra. A Keletrómai Birodalomba csak, mint „rabszolgák” csatlakozhattak a népek. Természetesen harcolhattak és meg is hallhattak a Birodalomért, de római polgárok nem lehettek! Ezzel szemben, ha valamelyik nép megadta magát a hunoknak és szövetséges lett, ugyan olyan jogokat élveztek, mint a tősgyökeres hunok. Atilla testőrségének kapitánya a szkír király Edekon, vagy a hun seregek fővezére a görög Onegesius, mi ez, ha nem bizalom és tisztelet a szövetségesekkel szemben.
Így 377-ben a hun sereg megérkezett a Dunához! A Duna másik oldalán már a Keletrómai Birodalom volt.
Itt álljunk meg egy keveset, hiszen vannak dolgok, amiket feltétlenül ismertetnem kell és egy kis összehasonlítás is szükségeltetik. Tudjuk azt, hogy két Római Birodalom volt, ekkor a Nyugatrómai Birodalom és a Keletrómai Birodalom. Ennek együttes nagysága több mint három millió négyzetkilométer, lakosainak száma 50-60 millió, természetesen, ez a rabszolgaként csatolt népekre is vonatkozik. A Római Birodalmat, határai: ide tartozott a brit szigetek (Albion), Nyugat-Európa, Dél-Európa, Közép-Európa déli része, Kis-Ázsia (Anatólia), Közel-Kelet, Közép-Kelet nyugati része, Egyiptom és Észak-Afrika, és természetesen ezt közrezárta a Földközi-tenger. Amint látjuk a Római Birodalom már Ázsiába is betette a lábát, tehát a hunoknak dönteniük kellett, hogy vagy ők, vagy a rómaiak fognak előbb utóbb támadni. Ezzel a hatalmas katonai erővel szemben állott a Hun Nemzet alig 2-3 milliós népességével! És mivel beszéltünk a hun hadsereg felépítéséről beszélek a római hadsereg felépítéséről is. A legkisebb katonai egység, a 100 személyt magába foglaló centuria volt. Két centuria, vagyis 200 katonát foglalt magába a manipulus. Három manipulus képezett egy cohors egységet ez 600 katona, és 10 cohors képezett egy légiót 6000 katonával. Ezek kimondottan gyalogos harcosok voltak, de ehhez az egységhez tartozott még 200-300 lovas kiszolgáló katona amit egues-nek neveztek. Ez a hatalmas erő foglalta el a fent nevezett térségeket, tevékenységük alatt népek tűntek el, amit természetesen a nyugati történetírók nem szívesen emlegetnek, a meghódított területek lakossága pedig rabszolgának számítottak.
És Balamir még nem kelt át a Dunán, hanem kihasználva a folyót mellette haladva nyugatnak tartott. Hamarosan elérték a Tiszát és elfoglalták a Nagyalföldet, átkeltek a Tiszán és megszállták a Duna-Tisza közét. Ez a rész sűrűn lakot terület volt és a szarmata népcsaládhoz tartozó jazygok lakták. A jazygokat felmorzsolták és ők három részre szakadva menekültek a hunok elől. Az egyik részük átmenekült a Dunán és Pannónia területén a Római Birodalomtól kértek oltalmat, a másik jazyg csoport behatolt a mai Felvidék területére, a harmadik jazyg csoport pedig helyben maradt és behódoltak a hunoknak.
És minő „véletlen”, a hun tumenek, amikor elfoglalták a Duna-Tisza közét, Balamir nagyfejedelem bejelentette, hogy…ez a föld lesz a Hun Nemzet Hazája! A hunok ez alatt a 12 év alatt megtettek vagy 2000-2500 km-et, és számtalan hely volt ahol letelepedhettek volna, de nem, ők a Duna-Tisza közét választották hazájuknak. Ez csak úgy lehetet, hogy ők tudták, hogy HAZAÉRKEZTEK! A hunokhoz, mint tudjuk csatlakoztak az alánok és az osztrogótok, nekik is területeket kellett biztosítani az új Hazából. Így a Tisza-síkság többi része és Nyugat-Erdély alsó része jutott az alánoknak, a felső része jutott az osztrogótoknak.
381-ben Erdély és a Felvidék területeinek az elfoglalása következett. Erdélyben az erős és nagy lélekszámú gepida (germán) népcsoport tartózkodott. Balamir követeket küldött a gepidákhoz is, és felszólította őket, hogy csatlakozzanak a Hun Nemzethez. Hosszas vívódás után ez a bátor és elszánt nép is behódolt Balamirnak, ami igen komoly katonai megerősödést vont maga után. Ezzel létrejött az európai Hun Világbirodalom. A következő években megadták magukat a gepidák, a szabad-dákok és a kvádok. Így Erdély meghódítása után, a Hun Világbirodalomhoz csatlakozott a Felvidék is. Természetesen, továbbra is voltak harcok a vitéz vizigótokkal, és de ők is a Hun Világbirodalom részeivé váltak. És elkezdődött a hadi készülődés a Római Birodalom meghódítására. De foglaljuk össze a hunok eddigi térhódításait:
-360-362 között zajlott le a nemzeti egység létrehozását célzó nyugat-ázsiai hun megmozdulás.
- Felső-Turánban, az Aral-tó mellett 362-ben, a nyugat-ázsiai hunok (fekete-hunok) megalakítják az „Európai Hun Nemzetet”, a nemzet élére a Zemény nemzetségbeli Csele fia Balamir lesz a megválasztott nagyfejedelem.
- Balamir 363-ban nagyméretű zsákmányszerző hadjáratot vezet a Szansszanida Perzsa Birodalom területére, és a perzsa-római határ menti tartományokba.
- 368-ban a Hun Szövetség útra kelt, és tizenkét évnyi vándorlás után elérkezik Közép-Európába, és legyőzi az Alán, az osztrogót és Vizigót Birodalmakat.
- 380-ban a Nagyalföld elfoglalása után létrejön az európai Hunnia.
- 381-ben Erdély és a Felvidék elfoglalása után a Hun Világbirodalom elnyeri „végleges” formáját
- 383-ra Balamir nagyfejedelem befejezi a Római Birodalom megtámadását célzó katonai előkészületeket!
És mint mindig, a hun-magyar történelemben amikor „fut a szekér”, a Birodalom egységes és hatalmas, beüt a végzet, meghal Balamir nagyfejedelem, 21 évi uralkodás után!
Nem akarom részletezni az ez után történteket, hiszen a Tisztelt Nagyérdemű tudja, hogy mi következik. Igen, a széthúzás a hatalomért való harc következik. Így csak a neveket sorolom fel, akik ebben a korszakban részt vettek a Hun Világbirodalom meggyengítésében: Kun és Uldin Balamir nagyfejedelem fiai, Taros és Uzor fejedelmek, Küve és Kaducsa vezérek,(ők
Balamir nagyfejedelem vezérei voltak), Kursik vezér, Basik vezér és Karaton, Balamir legkisebb fia. Így, megkezdődőt a hatalmi harc a Hun Világbirodalom keretein belül, ami azt eredményezte, hogy a két nagy nemzetség megosztotta maga között a területeket, így a nyugati területek fölött a Zemény nemzetség uralkodott, míg a keleti rész fölt az Érd nemzetség uralkodott.
A Hun Nemzet eme szakaszát-383-391- sem fogom részletezni, mert bánat és szégyen tölt el Eleink viselkedése miatt. Röviden, úgy foglalom össze ezt az időt, hogy :Belháborúk Hunniában és a Római Birodalom megsegítése. De egy még szomorúbb dolog történik, a hunok véres testvérháborúba kezdenek! Ebben az esztelen testvérharcban meghal a Zemény nemzetségből Küve és Kaducsa vezérek, helyüket Mohar és Galán vezérek veszik át.
De a 394-es esztendőt feltétlenül megemlítem Mundzuk(Mundzukus, Mundzsuk és Mundjuk néven is írják) hun harcost akit, megválasztanak egy tumen élére, az Érd nemzetség területén. Mundzuk tumen parancsnok első felesége, Dária nagyasszony, egy leánygyermekkel ajándékozza meg a nemzetet, utána egy fiúgyermekkel Buda, vagy Bléda néven és megszületik a Hun Nemzet új királya –természetesen ezt ők akkor nem tudhatták- Atilla vagy Etele. Mivel a gyermek a Volga mellett születet, Mundzuk tumen parancsnok az Atilla nevet adja, mivel a Volga egyik régi neve „Atil” volt. Szeretném azonban a Mundzuk nevet is bemutatni,- hiszen a Nagyérdemű biztosan nem ismeri tisztelet a kivételnek)- jól ismert a magyar változata Bendegúz. Ugye ismerős a „Bendegúznak vére….”?
És még egy érdekes adalék, ebben az időben egy trákiai harcban meghal Basik vezér, és az Érd nemzetség fejedelmei, Mundzuk tumen parancsnokot válasszák meg vezérnek! Végre egy jó hír!
A darabokra szakadt Hunniában egyedül az újonnan megválasztott vezért Mudzukot foglalkoztatja a Nemzete egyesítése. Természetesen a másik négy vezérnek jó volt ez az állapot, mert nagyon meggazdagodtak ezekben a harcokban, hiszen zsoldosként küzdöttek a Római Birodalom fennmaradásáért. Ez akkor látszott reálisnak amikor Uldin vezér, Balamir második fia meghalt. Röviden, Mundzuk vezér 411-től kezdve egyesíti a nemzetet és az Érd-dinasztia megválasztja Mundzukot a nemzet fejedelmének! Na, végre!
Az öt felé szakadt Hun Nemzetséget Mundzuknak sikerült három nemzetségre csökkenteni, -tehát, két törzs még mindig a szövetségen kívül volt és ezek vezetését testvéreire bízta, Rua, Oktár és Ojbarsra. Sikerült a Római Birodalmat minden harc nélkül -Mundzuk nem is akart harcolni a rómaiak ellen, hiszen a nemzetség még nem volt egységes- adófizetővé tenni, a hunok elleni környező népek támadásait rendre leverte. Mundzuk 422-ben meghalt, 11 évi uralkodás után. Tehetséges, hozzáértő és igazságos uralkodó volt, igaz, nem viselt hódító hadjáratokat, és a Dunántúl (Alsó-Pannónia) megszállásán kívül nem ért el más hangzatos győzelmeket, de a nemzet egységes visszaállítása mindenképp az összhunság egyik kimagasló személyévé emeli.
Mundzuk fiaira Blédára és Atillára hagyta a hatalmat, de igényt tartott erre Mundzuk három testvéröccse, és ez volt az ősi hun törvény is. Így Atilla és Bléda lemondtak a fejedelemségről, mert nem akartak testvérháborút, és a fejedelmi széket Rua foglalta el. Rua nagyfejedelem 422-434 –ig. uralkodott, jelentősebb sikereket nem aratott, de többször kisegítette a Római Birodalmat. Itt láthatja a Tisztelt Nagyérdemű, hogy az az aljas rágalom miszerint, Atilla még a testvérét is megölte a hatalomért, nem igaz, hiszen Rua nagyfejedelmet kellet volna elsőnek megölnie, hogy közelebb jusson a trónhoz. Nem tette! Kivárta a sorát, pedig 12 értékes évet vettek el uralkodásából, és csak miután Rua nagyfejedelem meghalt 434-ben, ekkor vette át a hatalmat testvérével Blédával (Buda) egyetemben. A hatalom átvételekor, Atilla 40 éves érett, meglett férfi, aki Mundzuk fiaként akár 12 esztendővel korábban, 28 évesen kellett volna uralomra jusson. Mit tudott volna tenni a Hun Nemzet érdekében, ha 12 évvel korábban lesz uralkodó? Ezt már csak elgondolni lehet.
És elérkezett a hunok dicsőséges korszaka, 434-ben amikor Bléda és Atilla átvették a hatalmat. De kérem, ne feledjük el az előző hun senyők neveit sem, akik dicsőséget, „egységet” hoztak a Hun Nemzet életébe:
LAN és LADÁN királyok, BÁTOR senyő, CSITKI senyő, THOBÁN senyő, LOSANG senyő, OJONG senyő HOLOKKO senyő, BALAMIR nagyfejedelmet és Mundzuk nagyfejedelem.
A tényleges hatalom Atilla kezében összpontosult, ezt tagadni nem érdemes, de nem is kell. Hisz egy ilyen nagy Birodalmat kétfelé kormányozni nem lehet és úgy látszik ezt Bléda (Buda) meg is értette, a Hun Nemzet javára!
Mint tudjuk, a hunoknál egynejűség volt! Csak a felső vezetéstől követelte meg a Nemzet a többnejűséget, hogy az utódlás biztosítva legyen. Így Atilla felesége a Nemzet Nagyasszonya a tiszta vérű Arikán hun nagyasszony volt, de nevezik őt még Rika, Réka, Rikán, Rekán és Kerka-nak is. Szükséges megjegyezni, hogy több írásban Arikán, az ogur nép fejedelmének volt a leánya. Természetesen Atillának több felesége volt és ezektől gyerekek születtek. Lássuk kik voltak ők: a Nemzet Asszonyától, Arikán-tól három fiú született, Ellák, Dingizik és Ernász. Ellák-ot, vagy még írják Ilek-nek, megemlítik még, mint Aladár. Ilyen hun név nem létezett, csak magyarosra próbálták fordítani egyes nyelvészek. Sajnos a nemzet következő ura nem volt olyan tehetséges, mint az apja, messze elmaradt Atilla hatalmas egyéniségétől. A másodszülött fiú Dingizik, vagy Dengezik, Dengizik vagy Gyengezik, sem volt egy zseniális katonai vezető, de bátorságával és erejével még a hunok között is kiemelkedő esetnek számított. A Nagyasszony harmadik fia Ernász, magyarra átfordítva Csaba, ő a híres legkisebb fiú, Atilla kedvence, a székelyek királya, mondájukban még ma is várják vissza Csaba királyfit!
A többi fiú, különböző nemesi feleségektől származnak: Emnedzár (Emnedzur, Emnetzur) és öccse Uzindur (Ultzindur). A hatodik fiú egy gepida fejedelemasszonytól származik, Giesm(Geism).

Ez a sok fiú okozta aztán a Hun Világbirodalom széthullását! Valahogy ez a megoldás is sántít, nevezetesen minél több a fiú annál biztosabb a vérvonal folytonossága. De ahogy végig olvastam a Hun Nemzet életrajzát szinte mindenhol, a hun fiak, nagybácsik, testvérek okozták a Birodalom széthullását. Valami más megoldást kellett volna találni.
És most foglalkozzunk egy kicsit az Atilla nagyfejedelem jellemzésével, mert a leírt krónikák igen ellentmondásosak!
Egyik legfontosabb és legpontosabb Priszkosz rhetor által leírtak, hiszen mint követ, 452-ben járt Atilla udvarában. Priszkosz rhetor írását aztán átvette Jordanes gót történetíró is. Csak ebben a két leírásban merőben más és más Atillát ismerünk meg. Priszkosz szerint, európai szemmel nézve is pompás és fényűző palotáját, fürdőjét és lakomáját; a vendégeknek arannyal és ezüsttel volt terítve és az asztalok roskadtak a húsoktól és kenyértől. Atilla ezzel szemben, fakupából ivott, büszke járású, egyszerű öltözetben járó, és csendben, szúrós szemmel figyelő király volt. És most lássuk mit ír Jordanes a Getica című könyvében Atilláról, Priszkosz rhetor nyomán:
„Azt beszélik, hogy serege 500.000 fő volt. Ez a férfi a népek és a földek megfélelmitésére született a világra, aki, nem tudom, milyen végzet akaratából, mindent rettegésben tartott a róla elterjedt szörnyű híreszteléssel. Ugyanis járása büszke volt, (hátha csak a büszke járásával tartotta rettegésben a világot, már egy igen hatalmas félisten lehet Atilla. szerkesztő) ide-oda forgatta szemeit, igyekezvén, hogy hatalmát kevély testtartásával is kifejezze. (ha a hatalmát, csak kevély testtartásával fejezte volna ki, a fél világ nyugodtan üldögélhetett volna otthon a meleg tűz mellett. szerkesztő). Kedvelte a háborút, de ő maga mértékkel vett részt benne. Megfontolt gondolkodású volt, a könyörgők előtt meglágyult, akit egyszer bizalmába fogadott az iránt jóindulatot mutatott. (Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem értem; ha egyszer szörnyű híre van, mindenkit rettegésben tartott, hogy lehet egyszerre „megfontolt gondolkodású”, „könyörgők előtt meglágyult, jóindulatú, stb. amiket itt leírt, egy abnormális gondolkodású emberre vall! szerkesztő). Alacsony termetű, széles mellkasú, nagyfejű, kis szemű, ritka, őszbevegyülő szakállú, pisze orrú, sötét bőrű volt, származásának jeleit viselte magán…”
Én, a leírtak szerint ma 2006-ban, szívesen elfogadnék a Jordanes által leírt embert, barátomnak!
Nos, eddig minden rendben van. Priszkosz rhetor könyvéből Jordanes leírta az igazságot. De mi van tovább? Ugyanennek a könyvnek a másik oldalán (79/187/188.) a következőket írja le ez a „nagyformátumú” emberke; „…Ti is belátjátok, népek legbátrabbika, hogy össze kell fognotok a földkerekség zsarnoka ellen, aki a világot kívánja általános szolgaságba hajtani, ( vajon ez az emberke tudta azt, hogy a Kelet és Nyugat Római Birodalom igája alá hajtotta a fél világot, és népek tűntek el minden ok nélkül? Persze, hogy tudta, hiszen majdnem abban a korban élt! szerkesztő) és aki nem keresi az okokat a harcra, ( pár sorral feljebb ez az embernek nevezett valami azt írta.. kedvelte a háborút, de ő maga mértékkel vett részt benne…szerkesztő) hanem jogosnak véli bármelyiket, amibe belebocsátkozik. Karjával méri hatalomvágyát, gőgösségét féktelenséggel csillapítja; aki az emberi és isteni törvényt semmibe véve, még a természetnek is az ellenségéül szegődött. Megérdemli mindnyájunk gyűlöletét ugyanis az, aki mindenkinek a kárára van. Emlékezzetek, kérlek arra, amit valójában nem lehet elfelejteni, hogy a hunok nem háborúval űztek el titeket, ahol közös a kockázat, hanem, ami súlyosabban aggaszt, csalárdsággal támadtak meg. Hogy magunkról ne is beszéljünk. De ti képesek vagytok bosszulatlanul eltűrni ezt a dölyfösséget? Fegyveresek! Engedjetek a haragotoknak, és egyesítsétek a csapataitokat. Segítsetek az államnak is, (no, végre, kibújt a szög a zsákból, segíteni kell az államon, hiszen ő rendelte meg ezt a könyvet is! Én Jordanes pedig úgy segítek, hogy hazudok! szerkesztő) aminek tagjai vagytok. S hogy nekünk mennyire kívánatos, illetve fontos a szövetségetek, kérdezzétek meg az ellenség véleményét erről.”
Valahol azt írtam, hogy ez az ember elmebeteg volt. Ma is tartom ezt a véleményemet. De sajnos nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy a történészek ennek a degenerált gondolkodású emberkének az írását vették alapul, és írták meg a hunok történetét. Én nem hiszem, hogy ők, nem ismerték, nem látták át ennek az embernek a hamis irományait, de így kényelmesebb és praktikusabb volt a hunokra kenni azokat a dolgokat, amit tulajdonképpen az európai népek követtek el egymás közt! Természetesen, ezt is leírom, és bebizonyítom, hiteles dokumentumokkal!
De tudok ennél borzalmasabb leírást is a hunokról.
ammianus marcellinus (330-395) római író, krónikás a Rerum Gestarum XXXI./3. kötetében a következőket írja a hunokról:
„A hunok minden vadságot véghezvisznek, amit csak lehetséges képzelni róluk. Játékból összevagdalják férfigyermekeik arcát, hogy a sebek helyén keletkező forradással megakadályozzák a szakáll kinövését. A hunok testalkata zömök, fejük nagy és gömbölyded, mellük széles és egy középtermetű szabályos növésű ember mellett mégis óriásoknak látszanak. Nem sütik vagy főzik a táplálékaikat, a fűszert sem ismerik, úgy élnek, mint az állatok, szabad ég alatt és sátrakban. Szörnyű látványok. Táplálékuk mindenféle gyökér és növény, valamint a nyershús, amit a nyereg alatt puhítanak, porhanyósítanak. Nem ismerik az ekét, gazdasági szerszámokat nem használnak, a földet nem művelik. A népük nem kötődött helyhez, mert örök pusztai vándorok, házaik csak fából készült kunyhók, amelyekben csak a nagy hidegekben húzódnak meg, különben sátrakban laknak, amelyeket állati bőrökből készítenek. A kunyhó ajtajának farámáját faragások díszítik…”
ammianus marcellinus világlátott római katonatiszt volt, aki viszont sose látta a hunokat, csupán hallott róluk. Mivel pedig szívből utálta a "barbárokat", nem elégedett meg a hallottakkal, minél több rosszat akart tudni róluk. A könyvtárakban utánanézett hát, milyeneknek "kell" lenniük a Kelet-Európa síkságain élő embereknek. Sikerült is - a Kr.e. 6. és 5. században élt Hekataiosztól és Hérodotosztól a Kr.u. a 2. században is már régi adatokat összelopó Iustinusig - művészi csokorba kötnie az ókori földrajz és néprajz egy évezredre visszanyúló válogatott balhiedelmeit a "szkíta nomádokról". Ezt mosta egybe a hunokkal és ez lett Európában az etalon, ebből merítettek a történészek és bár tudták, hogy hazugságokat ír össze, erre hivatkoztak. Ilyen volt és ilyen ma is ez a kultúr Európa, ahova mi nagy tapsikolások közepette bevonultunk!
De tudok fantasztikus leírások Atilla nagyfejedelemről és a hunokról:
„…A nyugati történelemszemlélet Szkítiát és Atillát is a magyarokkal azonosítja. így a XIX. század egyik legnagyobbika - Thierry Amadé - így ír Heldenbuch Etzels Hofhaltung c. könyvében: Volt Magyarországon egy nagyon híres király, kit ATILLÁNAK neveztek. Soha, sehol nem akadt hozzá hasonló. Gazdagságban és nagylelkűségben senki sem ért fel hozzá. Tizenkét koronás király szolgálta. Tizenkét herceg leste parancsait. Harminc gróf, lovagok, nemesek és számtalan fegyveres is. Ez a király annyira igazságos és emberséges volt, hogy párjára találni sem lehet.
És még egy nagyszerű írás erről a nagyszerű uralkodóról, és hogy ne tudják rám azt mondani, hogy elfogult vagyok, (természetesen az vagyok) egy római legendából írok le néhány gondolatot.
.”…A római hagyomány így emlékezik róla - amikor Rómát meglátogatta - egy érdekes történeti leírásban: Mikor a római pápa Atilla előtt állt kíséretével, egy római költő ugrott Atilla elé és szavalatában Atillát Istennek nevezte. Atilla bilincsbe verette a költőt, máglyát rakatott és az összekötözött költőt arra dobatta, mondva: máglyát érdemel az, aki Istennek nevez egy embert! Mielőtt a máglya tüze elérte volna a költőt, levetette a máglyáról őt és csak a leírt költeményét égette el. Ilyen volt Atilla a római hagyományok szerint is!
És bár a germán és szláv írók határozottan Atilla-gyűlölők, de vannak köztük nemes gondolkozásúak is. A francia Amadé Thierry 1856-ban Atilláról megjelent könyve II. kötet /298. oldal/ a következőket írja:
„Volt Magyarországon egy nagyon híres király Atilla, soha sehol nem akadt hozzá hasonló. Gazdagságban és nagylelkűségben senki nem ért fel hozzá. Tizenkét király koronázott fővel szolgálta őt és rajtuk kívül 12 herceg, 30 gróf, azon kívül számtalan lovag, nemes leste. Ez a király annyira emberséges volt, hogy párjára nem lehetett találni…”
És megemlíthetném Heltai Gáspárt is, aki német származású volt, amikor pedig magyar kellett legyen akkor nagy magyarkodó volt. Ő írta a „Chronica az Magyaroknac dolgairúl” c. könyvét, melyben annyit mocskolódik Atilláról és a hunokról, hogy nem is írom le. De volt egy Petrovics nevezetű író, aki a következőket írta a magyarokról: „Mert szeretem, hőn szeretem, imádom/Gyalázatában is nemzetemet.” és életét is adta a magyar szabadságért! És ekkor feltehetném a nagy kérdést: ki a Magyar?! Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy magyarul beszélek, ha nem azt, hogy Magyarul élek-halok! És kénytelen vagyok még egy Atilla jellemzést leírni Kézai Simon Magyarok krónikájából, mert szerintem ő volt az, aki valóban hitelesen és hátsó gondolatok nélkül jellemezet a hunok fejedelmét:

„ Ethele király ugyanis barna színű, fekete s villogó szemű, széles mellű, büszke járású, alacsony termetű vala; szakállát mint a húnok megeresztve hordja vala. Vakmerőségben magamérséklő, csatákban ravasz és ügyelő, testéhez illő erejű, akaratjában nagylelkű, fegyvere csinos, sátra s öltözete tiszta, és szerfölött buja is vala. Szekrényében pénzt tartani nem szeretett; miért is az idegen nemzetek szerették, minthogy bőkezű és barátságos vala, szerfölött nagy keménységéért pedig húnjai csudálatosan félnek vala tőle. Azért is az egész föld kerekségéről különféle országok nemzetei tódúlnak vala hozzá, kikhez tehetsége szerint bőkezűen viseli vala magát. Mert táborában tizezer kaszás szekeret vitet vala különféle müvekkel, mellyekkel a városokat és várakat romboltatja vala. Sátrait is a különböző országok különféle módja szerint szokta vala készíttetni, s egy sátra olly híres és pompás vala, hogy csudálatosan összekapcsolt arany lemezekből lévén összealkotva, az ember tetszése szerint szétszedhette s ujra egybe állíthatta, mellynek vert munkáju arany oszlopai kapcsokra jártak, közepett azonban üregesek, s eresztékeiknél bámulatos mivű drága kövekkel voltak egybefoglalva. De aklai is, mikor táborba szállt, különféle országok lovaival valának telve, mellyeket, bár látszott hogy kedve telt bennök, olly bő kézzel osztogat vala a szükölködőknek, hogy olykor olykor magának nyereg alá alig volt egy két lova. Azon aklok készsége bársonyból és biborból vala, királyi székei aranyból és drága kövekből valának készítve, asztala s konyhaedénye is arany vala. A legtisztább aranyból csudálatos munkával készült ágyat hord vala magával a táborban. Hadserege az idegen népeken kivűl tizszázezer fegyveresre telik vala, ugy hogy ha egy scytha meg talált halni, helyébe rögtön mást tesznek vala. Azon nemzet fegyverzete leginkább bőrből és különféle érczekből különféleképpen vala készítve, minthogy íjakat, kardokat és láncsákat hordtak.
Ethele király czimerén is, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czímert hordták volt magokkal a hunok mindig a hadban Gyeics vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták. Tehát ezen s más efféle pompákban Ethele király, minden korabeli királyoknál dicsőségesebb vala e világon. A városoknak, váraknak ura vágyott lenni s azokon uralkodni, de bennök lakni nem szeretett. Mert nemzetével együtt a mezőn sátrakkal s szekerekkel jár s kel vala; idegen fajta kisérete lakik vala városokban és falvakban. A viselet módjában és alakjában mind maga mind nemzete a médok módját tartja vala.”
És utoljára hagytam egy igazi vérbeli római „vallomását” Atilláról, Onegesius hitvallását, haljuk: „inkább szívesebben maradok Atilla oldalán szolgaként, mint előkelő befolyásos ember a Rómaiaknál…”
Én, mint Atilla vére, székely ember, az ókor-középkor legnagyobb formátumú uralkodójának tartom, aki ki akarta egyenlíteni a Nyugat és Kelet közti katonai egyenetlenséget, és őt tartom az Európai Unió első megalkotójának. Sajnos terve nem sikerült, mert gyilkosság áldozata lett, erről később még szót ejtünk.
De mos, folytassuk életútját.
Elérkeztünk 436. évbe, amikor is nem a Római Birodalmat támadta meg, hanem két hadjáratban Germániát csatolta a Hun Világbirodalomhoz.
Az első „Germán” hadjáratban legyőzte a markomannokat, alamannokat, juthungokat, gelonokat, turcilingeket, burgundokat (királyuk Gundicar a harcokban elesett) germán frankokat, ripuári-frankokat, batávokat, frízeket, ingveonokat és elfoglalta Saxoniát. Atilla itt megfordult dél-délkeletnek és behódoltatta a chauki (csauki) , angrivár, chamavo (csamavo), sugambri, brukter, tenkter, és chatti (csatti) nevű német törzseket, és elfoglalta Türingiát. Ezeket a népeket Atilla egytől egyik felszólította a csatlakozásra, ezekből nyolc a küzdelmet választotta a többiek önként adták meg magukat a hunoknak.
Következik a 436-438-as évek, Atilla nem folytatja a „Germán” hadjáratát, hanem segítséget nyújt a Nyugatrómai Birodalomnak. A vizigótok királya Theodorich, területeket szeretne elhódítani a Keletrómai Birodalomból és a rómaiak Atillától kérnek segítséget. A hunok fergeteges rohammal leverik a vitéz vizigótokat, és Theodorich kénytelen visszahúzódni mélyen a saját területére.
A második „Germán” hadjárat 438-ban kezdődik, amikor is Atilla kevesebb hun haderővel támad és legyőzi a következő germán népeket: bastarn, hermundur, rugi, lemovi, ubia, usipeter, jüt, cherusk (cseruszk) és a langobárdokat. Ebben a hadjáratban eléri a Balti tengert, és a Hun- Világbirodalomhoz csatolja a Rajnától egészen a Visztuláig tartozó területeket. Lásd a térképeken.
Egy érdekesség a Tisztelt Nagyérdeműnek, hogy a sali-frankok eltűntek a hun sereg elől, és csak később derült ki, hogy a Rajna deltavidékén húzták meg magukat.
Elérkeztünk a 439-440. évekhez. Atilla nagyfejedelem ezeket az éveket a belső átszervezésekre, felkészülésekre használta ki. A Hun Birodalom első székhelyét még Balamir nagyfejedelem jelölte ki valahol a Duna-Tisza között, a Dunához közel. Rua nagyfejedelem a székhelyet átköltöztette keleti irányba, a Tisza-síkságára. Atilla kijelölte a Hun Világbirodalom székhelyét, maradt a Tisza síkságon, de délebbre a Maros beömlésével, a mai Szeged városával szemben. Óriási volt a székhely, hiszen itt foglalt helyet az egész vezérkar, a fejedelmek családjaikkal együtt, testőrség, az alárendelt nemzetek vezetői (kezesei) stb. Megtalálható volt itt, a legegyszerűbb faháztól az óriás jurtáig és fapalotákon keresztül szinte minden építményfajta. A legnagyobb és legdíszesebb nem az Atilla fapalotája volt, hanem a Nemzet Nagyasszonyának a fapalotája volt a legdíszesebb és a legnagyobb. Atillának is volt egy fapalotája, mely arany veretekkel volt összefogva, a világ urai a csudájára jártak, de a Hun Világbirodalom feje inkább egy egyszerű jurtában lakott! Itt lakott a csatlós népek legnagyobb nemzete az osztrogótok három királya Valamir, Todemir és Videmir, Atilla leghüségesebb hívei. Itt kaptak helyet a germán gepida népek vezetői Ardarich király vezetésével és húga Giesma (Geisma) aki Atilla egyik felesége is volt, tőle származott a hatodik fiúk, Geism. A Világbirodalom székhelyén éltek még a germán szkírek, királyuk Edekon vezetésével, és hogy Atilla mennyire „csak” a vitézséget, becsületességet nézte ő volt a testőrségének a kapitánya. Ezekben az években tűnik fel Atilla udvarában a görög származású Onegesius, aki szédületes karriert ért el a nagyfejedelem mellett, a hun haderő katonai főparancsnoka lett. Számomra érthetetlen, hogy miért kellett egy görögöt a hun katonák főparancsnokának tenni, hiszen a hunok között is biztosan talált volna megfelelő parancsnokot. De ez csak az én szerény véleményem. A másik említésre méltó név Orestes, a pannóniai születésű római, aki a hun nagyfejedelemi udvar kancellárja és vezetője volt. Ezek után, kijelenteni azt, hogy Atilla világuralomra tört, mára már nevetségessé vált, hiszen akkor nem lettek volna közvetlen beosztottai „idegen” nemzetek királyai, hercegei és katonái!
Elérkeztünk egy igen fontos dátumhoz, 476-ban hivatalosan is véget ért az ókor, és elkezdődött a középkor!
Ezekben az években döntötte el Atilla nagykirály, hogy most már megtámadhatja a Római Birodalmat. De nem csak megtámadni akarta, hanem az egész védelmi rendszerét a „limeseket” is le akarta rombolni. A limeseknek, a Római Birodalom határait védő kisebb várak egész rendszerét nevezték. Ahhoz hogy ezeket lerombolja várromboló gépeket kellett építenie. Ilyen volt a katapult, a balliszta, a faltörő kos stb. Hasonló gépekkel rombolta le Bátor senyő a Kínai Nagyfalat is.
Honoria a Nyugatrómai Birodalom hercegnője gyűrűt küld Atillának és feleségnek ajánlkozik. Ez egy igen furcsa eset volt, és később Atilla ezt használta fel, hogy megtámadhassa a Birodalmat.
441-442. években, következik az első Balkáni háború. A Keletrómai császár abban az időben II. Theodosius volt, akinek igen sok baja volt a vandálokkal, de meggyült a baja a Perzsa Birodalommal is. És akkor küldöttség érkezett Atillától, egy igen kemény utasítással. Ahol a Morava folyó a Dunába ömlik volt egy város melyet Margusnak neveztek. Itt a hunok még az előző hajáratokban eltemettek két hun harcost, (egyes hírek azt írják le, hogy az egyik hun harcos Bléda (Buda) volt) és a margusi egyházközség püspöke parancsára –jó keresztény ember- kiásatta a hun tetemeket, és csontjaikat szétszóratta. Atilla küldöttsége ezt a margusi püspököt kérte a császártól, hogy adják ki a hunoknak, mert ha nem, támadnak. Így indult meg az első balkáni hadjárat 441-442-ben. A hun és ogur tumenek mellet részt vettek a hadjáratban szinte az összes csatlós népek, de ők csak gyalogos hadtestekkel. Első lépésben elfoglalták a sírgyalázó Margus városát és a földdel tették egyenlővé. Természetesen a sírgyalázó papok mind eliszkoltak a városból! Margus bevétele után Atilla két részre osztotta seregét, az egyik sereg Onegesius fővezér irányításával nyugatnak fordult, és a Száva folyó alsó szakaszát kellett elfoglalnia. Atilla a sereg másik részével keletnek fordult és az útjukba eső össze limeseket (várakat) kellett lerombolniuk. Röviden, a keleti sereg elfoglalja Viminiacium várát, Ratiaria körzet székhelyét, a nyugati sereg elfoglalja Singidunum (a mai Belgrád) várát, folytatja útját a Száva völgyében és elfoglalja Sirmiumot (a mai Mitrovica városa) a Kelet Római Birodalom legfontosabb és legerősebb városát. Ezzel befejeződnek az első balkáni hadjáratok. De lássuk előbb a három világbirodalom elhelyezkedését egy térképen.(lásd fent)
442 tavaszán Atilla folytatja az első balkáni hadjáratott, Margus városától, délnek fordul és a Morava folyó völgyében elfoglalja Nissius (a mai Nis városa) városát. A város ostroma után Atilla, megfutamít még több légiót. A Keletrómai Birodalom békét köt a hunokkal, és évi 2000 font aranyat (a 2000 font arany 1000 kilónak, egy tonna aranynak felel meg) fizet a békéért.
443. és 446. években Atillának le kell vernie egy Kelet-Európai lázadást, és testvére Bléda(Buda) meghal. 391-420- között a fehér-hunok megerősödnek, és egész Ázsiára kiterjesztik hatalmukat. Ezzel az ott lakó törzseket, népeket kimozdítják a helyükről és vándorútra kényszerítik őket Kelet-Európa felé. Egy ilyen hatalmas népcsoport volt az akaciroké. Ez a bátor és igen harcisa nomád nép, átlépi, az Ural folyót és területet foglal a Hun Birodalomból. Természetesen a hunok felszólítják őket az adófizetésre, az akacirok ezt megtagadják és harcok kezdődnek. Az akacirokat legyőzik, elismerik a Hun Birodalom fennhatóságát, de szabadságukról nem mondanak le. Minden valamire való nép így kell, tegyen! Az akacirok 446 tavaszára úgy érzik, hogy megerősödtek, a környező kisebb törzsekkel egyesülnek, de a Kelet- Római Birodalom is tudomást szerez a mozgolódásról és titkos tárgyalásokat kezdenek velük. Hathatós segítséget adnak; fegyvert, pénzt, ajándékokat az akacirok vezetőinek, és elindul a felkelés a Hun Birodalom ellen.
A 445-ös esztendőt kell még megemlítenem, amikor is egyfontos esemény történik: Meghal Bléda (Buda) fejedelem. És foglalkozzunk ezzel a dologgal egy keveset, mert ez volt az egyik dolog, amiért ezt a történelmi „Kalendáriumot” elkezdtem írni. Nem tudtam elképzelni, hogy Atilla nagyfejedelem, ilyen aljas cselekedetre szánta volna el magát! A nyugati történészek –természetesen- többféleképpen értelmezték ezt a halálesetet. Volt, aki úgy írta le, hogy Atilla, párbajban ölte meg testvérét, volt, aki az írta, hogy Atilla egyszerűen meggyilkolta testvérét, és volt, aki összefüggésbe hozta az akacirok lázadásával, és mint a Hun Birodalom elárulóját, Atilla kivégeztette! Vegyük sorba a történéseket. A hunoknál volt egy ősi törvény mely megtiltotta a hunok közti párviadalt, akár mi volt az esemény kiváltója. Ismert tény volt, hogy Atilla nem ismert irgalmat ellenfeleivel szemben, de mint ember, a végletekig egyenes jellem volt, aki megvetette a kétszínűséget, az aljasságot, s amit tett azt mindig nyíltan, szemtől- szembe, mindenki szeme láttára tett. Megerősítik ezt, a róla írt jellemzések, az ellenség részéről is! (lásd a fentebb leírtakat) Bléda (Buda) egy kényelmes ember volt, a római vendégeskedésből is apja Mundzuk szólította haza, amikor ott volt vendégségben. Tizenegy éven át nem szólt bele a Hun Birodalom ügyeibe, ezt Atilla intézte. Tény. De ha meg is kellett volna ölnie, akkor ezt Atillának az uralkodása elején kellett volna megtennie, amikor úgy gondolhatta, hogy útjába lesz. Nem tette meg! Nem tette el láb alól Ruga fejedelmet sem, pedig ő is 12 évig uralkodott. Akkor, hogy merik ezt az aljas dolgot a nyugati krónikások –tisztelet a kivételnek- megírni, és a világ ezeket az írásokat veszi alapul. Tehát Atillának 445-ben semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy testvérét megölje, és még nem írtam le, hogy milyen megvetés övezte volna a hunok között. Tehát, Tisztelt Nagyérdemű tessék megnyugodni, én is tiszta lelkiismerettel állítom, Atilla nem ölte meg a testvérét, Blédát (Buda).
És most, folytatnám az akacirok ellen indított hadjárattal. Atilla, nem vezette személyesen ezt a hadjáratot, hanem fiára-Ellákra bízta a hun seregek vezetését. De mivel a leendő fejedelem még tapasztalatlan volt a hadi tudományokban, apja Onegesiust nevezte ki mellé „tanácsadónak”. A hun tumenek egyetlen gyilkos rohammal győzték le a vitéz akacirokat, és az egész népet újra betagolták a Hun Világbirodalomba. Az akacir vezetők pedig egy kis „nógatás” után elmondták, hogy a Római Birodalom keze is benne volt a felkelésben, vastagon. Ezek hatására Atilla nagyfejedelem elrendeli a második balkáni hadjáratot.
447 kora tavaszán Atilla nagyfejedelem, egy sokkal nagyobb erővel kezdi meg a támadást. A nagyfejedelem két hadseregre osztja a hunokat és csatlós népeket, az egyiket ő vezette keleti és déli irányba a másikat Onegesius fővezér fogja vezetni, nyugat felé. Az Onegesius vezette sereg a Morva völgyi Najssusból indul Dél-keletnek, az Iszker folyó völgyében fekvő Serdica (a mai Szófia) városába, amit meg is hódit, majd továbbtör délkeletnek. A következő város Philippolis, amit a hun sereg könnyedén legyőz. A Marica folyó mellet egy igen erős város áll, Hadrianopolis (mai neve Szófia). Ez a város hősiesen ellenáll és Onegesiusnak tovább kellet mennie, de a város nem tudta elfoglalni, sőt, a védők még ki is törtek, és megtámadták az elvonuló hunokat. Vitéz cselekedet. Atilla mindig elismerte a bátor harcosokat!
Nyílván a Tisztelt Nagyérdemű is észrevette, itt a városokat polis-nak nevezték már abban az időben. Onegesius, tovább indul Arcadiopolis (a mai Lüleburgaz) felé, itt nem kezdi el az ostromot hanem megvárja, az Atilla által vezetet keleti haderőt.
Lássuk a keleti haderő útját. Atilla, Ratiariát elhagyva keletnek fordul, és a Duna vonala mellett lévő összes limeseket lerombolja. Lerombolja Utus városát is. A Vit folyócska mellet, a Keletrómai Birodalom újabb légióit semmisítette meg. A hős Asemus városa következet, de ezt a város olyan hősiesen védekezett, hogy Atillának fel kellett hagyni az ostrommal és tovább indult Durostorum városa felé. A város elfoglalása után a nagykirály délnek fordul, és elfoglalja Marcianopolis városát. Marcianopolis városát igen keservesen, de elfoglalják. A déli hadsereg délnek fordul és Arcadiopolis (a mai Lüleburgaz) városánál egyesül Onegesius fővezér keleti hadseregével. Az egyesített haderő megtöri Arcadiopolis város vitéz ellenállását és most már nyitva van az út a Keletrómai Birodalom fővárosa felé Constantinopolis felé. II. Theodosius császár, még egy csatát kezdeményez a hunokkal a főváros előtt, de a hun tumenek elsöprő diadalt aratnak. A hun sereg közeledik a fővároshoz és még a természet is a hunokat segíti, mert mint tudjuk 447-ben erős földrengés rázta meg a térséget és az amúgy is meggyengült Constantinopolis falai, leomlottak.
Ekkor érthetetlen dolog történt. Atilla nagyfejedelem nem „sétálva” vonul be a fővárosba, hanem délnek fordul és a Márvány-tenger partján fekvő Heraclea bevételére indul! A histórikusok még ma is érthetetlenül állnak a történések előtt, és még ma is vitáznak azon, hogy mi késztette a Hun Birodalom urát, Atillát, erre az érthetetlen döntésre! Nincs, mit tenni a hun sereg megindul délnek és elfoglalják a Márvány- és az Égei –tenger partmellékén lévő városokat: Callipolis, Sestus, a Sztruma-völgyi Amphipolis, Thessalonica (ma Szaloniki) majd ismét délnek fordulva elfoglalják Larissa városát. A hun hadak végigdúlják Thesszáliát és Macedóniát és elfoglalják Pella városát. Innen ismét keletnek fordulnak Constantinopolis irányába.. Sajnos, én is –bár ki vagyok én?- is úgy látom ez a hadjárat egy teljesen felesleges, hosszú fárasztó, kimerítő hadjárat volt. Még mielőtt Atilla körbefogta volna Constantinopolist egyetlen rohammal elfoglalta a főváros elővédjének számító Athyras várát. És elkezdődtek a béketárgyalások, alkudozások. Bár ezt a Duna mellől is meg lehetett volna tenni. A béke ára 6000 font (3 tonna arany), és ötnapi járó föld (lovas járó föld) a Savus (Száva) folyótól délre eső területekből. A béke megkötetett és ezzel befejeződőt a II. balkáni háború.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 13
Heti: 31
Havi: 186
Össz.: 38 579

Látogatottság növelés
Oldal: Hunok igaz története
Hunok igaz története - © 2008 - 2017 - hunok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: hun birodalom térképe - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »