És folytatom Eleink ősi igaz történelmét, az igazság oldaláról!

 Befejezve a II. Balkáni háború!
  A 448-449-es években pihentek a hun hadak, de igen érdekes események történtek. Természetesen a Keletrómai Birodalom vezetősége kereste a megoldást, hogy megszabaduljon Atillától, és ezt meg is találta Edekon főkövet személyében. No, ezt csak ők gondolták. Edekon, Atilla béketárgyalásainak a főkövete volt a Keletrómai Birodalomban, és őt környékezte meg a császár főintézője Chrysaphius eunuch, és Vigilás (Bigila) tolmács. A terv az volt, hogy Edekon személyesen vagy segítséggel meggyilkolja Atillát ezért ő a Keletrómai Birodalomban nagy méltóságot és palotát, birtokot kap. És elindult a követség a Hun Birodalomba Vigilas vezetésével, vitték a gyilkosság díját, és ebben a követségben kapott helyet Maximinus és Priszkosz rhetor is. Priszkosztól sok mindent tudtunk meg Atilláról, hogy udvarában sok fejedelmet, vezetőt, csatlós királyt és vezéreket látott, akik úgy csillogtak az aranytól, mint karácsonykor az ünnepi fa. Atilla ezzel szemben mindig egyszerűen szabott, de igen tiszta bőr ruhát viselt, semmi díszítéssel és ételét fatányérból és fakupából fogyasztotta. Csodálattal ír Priszkosz arról a hatalmas szeretetről és rajongásról, amivel a hun nemzet körülvette vezetőjét, Atilla nagykirályt.
  De folytassuk az aljas gyilkossági kísérlet elmondását. Edekon, természetesen mindent elmondott Atillának és a követeket már felkészülve várták. Megérkezet a követség, Vigilásnál megtalálták a 100 font aranyat –amit Atilla szétosztott az elesett hun harcosok gyermekei között- ez volt az ő vérdíja, és a nagykirály visszaküldte a gyilkossági terv kieszelőjének Chrysaphius fejéért. A császár nem adta ki az orgyilkosság kitervelőjének a fejét, és Atilla még kérte Honoria császárlányt is, az ő mennyasszonyát. Természetesen ezeket a dolgokat a császár, már ha akarta volna sem tudta tejesíteni, és a történelemben ez maradt fenn, hogy Atilla azért támadta meg harmadjára is a Keletrómai Birodalmat, mert a császár nem teljesítette ezeket a követeléseket. Természetesen a Keletrómai Birodalom megtámadásának nem ez volt a kiváltó oka.
  És elérkeztünk a 450-be, amikor is Atilla előkészítette a nagy (utolsó) hadjáratát a Keletrómai Birodalom ellen. Számomra is (de írtam már ez nem olyan fontos) érthetetlen, de az okos történészek is értetlenül állnak az eset előtt. 447-ben a Keletrómai Birodalom, Atilla lábai előtt hevert, és akkor elmulasztotta azt az egyszerű dolgot, hogy bevonul a fővárosba Constantinopolisba. Most pedig a Nyugatrómai Birodalom ellen vonul, mely valóban erősebb, mint a Keletrómai Birodalom, de így egy potenciális támadási felületet hagy a háta mögött. Nem beszélve arról, hogy három értékes évet adott a Nyugatrómai Birodalomnak, hogy felkészüljön a háborúra. Aetius vezetésével ezt meg is teszik! Egészen biztos vagyok abban, hogy Atilla is megbánta már, hogy igen könnyen békét kötött akkor Constantinopolis falai előtt, de ő valóban nagyobb, globálisabb tervekben gondolkodott. Véglegesen le akart számolni mindkét Római Birodalommal. Ez rendben is lenne, csak a sorrendek és a jótékonykodások egy kicsit furcsák. Ő azonban távolabbra tekintett! Miután végez a római Birodalmakkal, uralma alá szeretné hajtani a germán vandálokat, ezzel Észak-Afrika is a hunoké lenne, onnan a következő lépés a Szasszanida Perzsa Birodalom, majd tovább vissza „keletnek”! Igen, jól látja a Tisztelet Nagyérdemű. Ha végzett Atilla Európával és a Perzsa Birodalommal, az ázsiai testvérekkel, a fehér-hunokkal (heftalita) együttesen támadnák meg az ősi ellenséget, Kínát. Ez volt Atilla végső szándéka. Ezek 

az információk, már régen megvoltak csak most kerültek elő, hiszen már senkinek sem áll érdekében Őseink történelmét felmelegíteni, mert talán olyan információk kerülnek napvilágra – ahogy meg is fog történni ebben a leírásban is- amik teljesen megváltoztatnák történelmünkről szóló nyugati leírásokat. 
  Ebben az évben Atilla nagykirály 56-ik életévét taposta, és akár hogy is, bizony meg kellett állapítsa, hogy öregszik. Még mindig vasegészségnek örvendő kemény hun harcos- soha nem volt beteg, sérülései voltak, de azokat kiheverte- de már nem fiatalember, és ha nagy terveit végbe akarja vinni, hát igyekeznie kell.
  450-ben Martian (Márcián) tábornok lett a Keletrómai Birodalom császára -ő üzente meg Atillának, hogy…aranyam, csak a barátaimnak van, ellenségeimnek vasat adok!”-, III. Valentinianus pedig a Nyugatrómai Birodalom császára volt. A nagy összecsapás előtt szeretném ismertetni a Római birodalom akkori helyzetét. Tudjuk, hogy a Birodalom területén igen sok nép telepedet meg, volt, aki engedéllyel, volt, aki engedély nélkül telepedtek le, ezek semmiféle központi utasításnak nem engedelmeskedtek, és szabadon élték a mindennapjaikat. Ilyen volt a galliai Vizigót Királyság, az észak-afrikai Vandál Királyság, -ezek voltak a legnagyobbak és legerősebbek- és voltak kisebb népek és törzsek, közülük a legjelentősebb a Balamir nagykirály által legyőzött szarmata alánság. A Római Birodalmak látták, hogy csak abban esetben tudják Atillát legyőzni, ha ők is egyesülnek és együtt lépnek fel a hunok ellen. Ezért mondtam még előrébb valahol: ha Atilla a Nyugatrómai Birodalom ellen indul, háta mögött mindenképpen egy gyengébb, de még mindig ütőképes ellenséget tudhat.
  Atilla tudomására jutott a Birodalmak szövetkezése, ezért olyan ütőképes hadsereget kellett létrehozzon, amely sikerrel vehette föl a harcot ezzel a nagy tömeggel. A mozgósítást 450-ben nyár végén kezdte el, és a gyülekezési helyül a Duna-Tisza közét, és a Dunántúl, Pannonia nevű régebbi római tartományt jelölte ki. És csak felsorolom az Atilla által mozgósított népek haderejét: hun tömények, ogur lovasság, osztrogót seregek, germán gepidák, germán herulok, Edekon király által vezetett szkírek, a markomannok, alamannok, juthungok, gelonok, turcilingek, burgundok, ripuári-frankok, saxonok (szászok), langobárdok, rugik, szarmaták, jazygok, roxolánok és a türk eredetű akacirok. De jöttek hívatlanul is néptörzsek, mert őket is elfogta a harci vágy és gazdag részesedésre számítottak. Hát ebből a kavalkádból kellet Atillának egy ütőképes haderőt létrehoznia. A nagyobbik baj pedig az volt, hogy ismerjük a hun- ogur tömények harci taktikáját, mert az egykori görög, római és kínai krónikások a következőképpen írják le:”…a hun és a magyar hadászati és harcászati elvek teljesen megegyeznek egymással. A szkíták, hunok és a magyarok fegyverzete is azonos volt, amint azt a Kárpátoktól a Bajkál tóig terjedő ásatások bizonyítják. A hun harcmodor a támadás elvén alapul, mert a fegyvereik is támadó fegyverek voltak. Ennek gyakorlati formája az ellenség gyors megelőzése, ami csak gyorsjárású lovakkal volt lehetséges. Ha az ellenfélnek sikerült ellentámadásba lendülnie, akkor cselhez folyamodtak, vagyis kitértek, visszavonultak és oldaltámadással valamint hátbatámadással ütöttek rajta az ellenségen.” (Szilvásy Gyula: A magyar és a testvérnépek őstörténete, 122.o.) De más krónikákban is ezt a taktikát találjuk meg. A másik ismert hun taktika az volt, hogy a szövetségbe betagolódót - önként vagy erőszakkal- népeket, törzseket a hunok az első vonalba tették, hogy kíméljék a saját harcos állomány életét, és mivel még nem lehetett megbízni bennük, hiszen nem önként és dalolva egyesültek a hunokkal, közrefogták őket hogy eszükbe se jusson az árulás, mert akkor oldalba támadhatták volna a hun tumeneket, volt rá példa! Kérem a Tisztelt Nagyérdeműt, hogy ezeket a fontos tényeket, tartsák emlékezetükben, mert a későbbiekben szükség lesz rá!
  A Keletrómai Birodalom is megtette a szükséges intézkedéseket és Aetius főparancsnok vezetésével szervezkedésbe kezdtek. Az egyik legfontosabb teendő Theodorich vizigót király megnyerése volt, ami sikerült neki. Sajnos Atilla is próbálkozott vele, de ő inkább a rómaiakat választotta. A rómaiak is fegyverbe szólították a csatlós népeket, és igen sokan eleget is tettek Aetius felhívásának. Így az egyesített Nyugatrómai Birodalom hadserege készen állott az összecsapásra.
   
451. év a nagy összecsapás éve, vagy más néven a „Galliai nagy hadjárat”, és a catalaunumi csata.
  Engedje meg a Tisztelet Nagyérdemű, hogy ezzel a hadjárattal egy kicsit bővebben foglalkozzam, hiszen bődületes ellentétek vannak ennek a csatának a leírásával. Én is ezért kezdtem el ezt a rész újra írni, mert nem engedte a lelkiismeretem (és az Ősök szellemei) hogy Önök ne ismerjék meg az új fejleményeket. Mint minden írásom előtt, az adott témáról, amit tudtam beszereztem és elolvastam. Már éppen nekikezdtem írni a catalaunumi csata történetét, amikor valami nem volt rendjén. Nem láttam tisztán a dolgokat, nem értettem meg a nagyfejedelem egyes intézkedéseit, nem értettem meg a csata felállásának rendjét és nem értettem meg a vitéz ellenfél tettét sem stb.!
  De lássuk a tényeket. Atilla nagyfejedelem tudomására jutott, hogy Aetius hatalmas erőket mozgósít ezért egy kisebb cselhez folyamodott. Elhitette a rómaiakkal, hogy nem Galliában akar támadni, mert a gyülekezési pontnak a Duna-Rajna vonalát adta meg. Nos, amikor Aetius ezt meghallotta, Észak-Itáliába kezdte összevonni hadait. Mire a rómaiak észrevették Atilla nagyfejedelem tervét, ő már a Birodalom határait átlépte és Gallia felé tört. Aetius, így kénytelen volt az északon összevont seregeket gyors ütembe délnek indítani, de természetesen sok időt fecsérelt így el.
  És megint fel kell tenni a kérdést! Miért Galliát támadta meg Atilla, ez egy hosszabb és fáradságosabb út volt, amikor sokkal rövidebb és sokkal könnyebb úton is rácsaphatott volna a Nyugatrómai Birodalomra! Érthetetlen, mint sok más döntése is a nagykirálynak, és még sokáig fog munkát adni a történészeknek, hogy ennek okát megfejtsék. A csata előzményeit olvasva én is arra az álláspontra jutottam, hogy Atilla, ha kiszakít óriási seregéből néhány tument és az északra küldi, sokkal könnyebben végezhetett volna a még nem teljesen kész római légiókkal. De feltehetjük azt a kérdést is, hogy mit csinál Atilla akkor, ha győz Galliában, és az északi részek még mindig a rómaiak birtokában vannak! Újra támadásba lendül az elcsigázott sereggel, hogy elfoglalja az északi területeket, és ráadásul a birodalom fővárosa még mindig szabad marad?! Hát ennyi érthetetlen dolog történt azokban a napokban, és válasz nincs rá! Vagy mégis van?
  De szóljunk néhány szót a harcos állomány létszámáról, mert még ebben sem tudtak megegyezni a történészek. Atilla harcos állomány megközelítőleg elérte az 500.000 főt, és 100-150.000 fős kiszolgáló és rabszolga személyzetet.
  Aetius harcos állománya egy kicsivel több lehetett, főleg akkor, amikor meggyőzte a vizigótok királyát Theodorichot, hogy csatlakozzon a római légiókhoz.
És induljunk neki ennek az idegfeszítő és érdekes hadjáratnak.
  451 januárjában indította el a haderőt Atilla nagykirály, és gondolhatjuk milyen erőfeszítésbe került ellátni ezt a hatalmas sereget és ott volt még az állatállomány ellátása is! A Felső-Duna szakasz menti limesek elfoglalásával kezdte a nagykirály a hadjáratot,Carnuntum, Vindobona (ma Bécs), Lauriacum, Castra Regina (ma Regensburg) és Augusta Vindelicorumot (ma Augsburg) foglalta el vagy rombolta le. Ezután északnak fordult a hun sereg és a Rajna mellékfolyójának, a Neckernek völgyében haladva tört a Rajna felé. Atilla a burgundok lakta területet, Burgundiát szemelte ki a Rajnán való átkelésre, Gallia megtámadására. Ahogy fentebb leírtam, mindkét vezérnek igen fontos volt a vizigótok megnyerése, és mindketten levet írtak Theodorich királynak és nagy engedményeket tettek győzelem esetén. A vizigót király mindkét félnek az ellensége volt, tehát ez a háború úgy kellett neki, mint lónak a púp! De végül is győzött a nagy gyűlölet a hunok ellen pedig a római légiók egész vizigót törzseket tüntettek el a föld színéről- Theodorich mégis a rómaiak mellett döntött.
  Tavaszra a hun haderő megérkezett a Rajnához. Még tisztázni kellett a szarmata-alánok álláspontját, hogy melyik felet választják, de végül Sangiban, szarmata alán király kénytelen volt a rómaiakat választani. Ugyanígy döntöttek a sali-frankok (száli-frank) és a burgundok is. Gallia szinte egész népe fegyvert fogott a hunok ellen, sajnos erre Atilla nagyfejedelem döntései adtak időt. Atilla három hadoszlopra osztotta haderejét, a fősereg melyet maga vezetett, a déli sereg melyet Ellák a trónörökös vezetett, és a keleti sereg, melyet Onegesius fővezér vezette. A déli sereg a Neckár folyó torkolatától északra, a mai Worms városa fölött kel át a Rajnán, és délnek tartva lerombolja az összes római védelmi rendszereket. A fősereg a mai Koblenz városa környékén kel át a Rajnán, ők is délnek fordulnak és a Mosel völgyében lévő erődítményeket támadják meg és semmisítik meg. Az északi sereg a mai Krefeld-Duisburg városa között kel át a Rajnán, útiránya a Maas folyó völgye, ott megsemmisíteni a mai Dél-Hollandia és Belgium véd rendszerét, ezzel félkörben körbefogják Galliát.
  E közben a déli hadsereg Ellák trónörökös vezetésével Mogontiacum (a mai Mainz városa) városát támadják és foglalják el. Ezután a sereg délnek fordul és beveszi Worms, Argentoratum ( a mai Strasbourg) és a mai Colmar erődítményét. Tovább törnek előre és elfoglalják Vesontio városát, itt éri a nagyfejedelem parancsa, hogy forduljanak nyugatnak, mert rövidesen a három hadtestnek találkoznia kell. 
  Az északi hadsereg Onegesius fővezér vezetésével megütközik a Mass folyó mellett a sali-frank, burgund és kisebb törzsek seregeivel. A csata rövid volt, de véres, a hunok egyetlen rohammal elsöprik az ellenséget. Az északi sereg tovább tör és elfoglalja a mai Namur, Charleroi és Valenciennes helyén felépített régi erődítményeket. Elfoglalják még Nemetacum (a mai Arras városa) Samarobriva erődítményét, és a St. Quentin városa helyén épült erődítményt. Itt éri őket Atilla nagyfejedelem parancsa, hogy igyekezzenek a megadott gyülekezőhelyre.
  És lássuk mit végzett a fősereg, Atilla nagyfejedelem vezetésével. A rajnai átkelés után megtámadják a mai Koblenz városát, Augusta Treverorum, (a mai Trier városa) és Mettensis (mai Metz városa) erődítményeket, és el is foglalják. Mettensis után a nagykirály kétfelé osztja a seregét, az egyik Tricassis (a mai Troyes) támadja, a másik nyugatnak tör előre Atilla vezetésével Viridunum (a mai Verdun) és Durocortorum, Gallia régi fővárosát a mai Rheimst elfoglalja. Durocortorum bár megadta magát, mégis a hun hadak nem tudni miért földig rombolják, és a lakosságot lekaszabolják. Ez a hunokkal ige ritkán történt meg, de sajnos megtörtént, de azt sem tudjuk, hogy mi váltotta ki a haragjukat! Értelmetlen volt a mészárlás. Atilla a város bevétele után ismét kétfelé osztja a haderőt, az egyik rész délnyugatnak tart az erős Aurelianum (a mai Orléans) felé, ahol már várja a másik hun haderő. Atilla terve, hogy miután végeznek Tricassis bevételével, ő is Aurelianum ellen vonul. Tehát a hun sereg Tricassis (Troyes) falaihoz ér, a várost védők kinyitják a kapukat a hunok előtt, és a város vezetése és Lupus püspök Atilla elé járul. És itt történik az az eset, hogy az agg és fehérhajú Lupus püspök megkérdezi Atillát – Tu es Atilla, Flagellum Dei!?(Te Atilla vagy, Isten ostora?!) és Atilla ezt válaszolja,- Ego sum Atilla, Flagellum Dei! (Én Atilla vagyok, Isten ostora!) és az ősz püspök maga nyitja meg a kaput és mondja –A város a rendelkezésedre áll. Atilla saját védelme alá veszi a várost és egyetlen házat sem gyújtanak fel és nem rabolnak ki! Ez igazi Atillatett volt! Ez maradt reánk abból az időkből, és attól kezdve így nevezték Atillát: Flagellum Dei! És ez a barbár király igen, tudott latinul is, de görögül is stb. Az Atilla vezette hun fősereg két irányból vonul Aurelianum (mai Orleans) felé, és azonnal megkezdi az ostromot. És innen kezdődnek a nagy bajok. Még Atilla a makacs Aurelianummal küszködött a római légiók és a vizigót sereg egyesült, és együtt törtek Aurelianum felé. A mai történészek és én is már sokszor rámutattunk arra, hogy Atilla hol követett el hibákat. De ez a hiba sajnos végzetes lesz, majd a későbbiekben meglátjuk. Ez a város nem volt egy létfontosságú hely, ha gyalogosait és a csatlakozott népeket otthagyja a várost ostromolni, ő pedig a gyors hun és ogur tömények előbb az egyik sereget (rómait) utána a másik sereget (vizigót) könnyedén szétveri, és ezzel véget is érhetett volna a Galliai hadjárat! Tudom, hogy most azt mondják …könnyű okosnak lenni utána, de az összes történészek még a magyarok is hibásnak tartják Atilla nagykirály eme makacs döntését, és érthetetlen, hogy nem látta át ezt az egyszerű helyzetet. Hiszen mint ahogy fentebb írtam, a hunok-ősmagyarok egyik erőssége a felderítés volt. Biztos vagyok benne, hogy itt is, működnie kellett ama kiváló felderítő egység. Így, Atilla tudomására kellett, hogy jusson, hogy délről két gyalogos hadsereg közeledik, és még nem egyesületek. Ha egyesülnek, akkor sokkal nehezebb és keményebb harc bontakozhat ki, mint ha külön-külön végezne velük. A gyors töményekkel pedig ez könnyen teljesíthető lett volna. De menjünk tovább, mert kesergéssel most már nem oldunk meg semmit! Aurelianum vitézül védte magát és szerencsétlenségükre pont akkor adták meg magukat, amikor a római előőrsök megérkeztek a város falai alá.
  Atilla, itt nem vehette fel a harcot a légiókkal mer nem volt hely a tumenek támadására, és ezért visszavonult Catalaunum vagy más néven Campus Mauriacus, vagy magyarosítva Mauriacus mezőre. Ez a terület egy régi római táborhely volt, hatalmas egybefüggő lapos hely, mely ideális volt a hun tumenek támadására. A visszavonuló hunokat, utóvédként Ardarich gepida király fedezte, de a sali-frank király Meroveus megtámadta. Kemény csata bontakozott ki, melyet Atilla személyes vezetésével a hunok vetettek véget. A harcolók között Atilla felfedezett egy gyönyörű harcos nőt, aki apja mellet harcolt nagyon vitézen és ez megtetszett a hunok nagyfejedelmének. Parancsot adott, hogy hozzák ki a leányt a harcból sértetlenül, ő pedig egyetlen nyíllövéssel megölte a burgundok királyát. Ez a lány volt a burgund király lánya, Ildekó 

(Ildikó) vagy másképpen Krimhilda, akit Atilla nőül akart venni, és a nászéjszakán gyilkosság áldozata lesz! De erről még majd későbben beszélünk.
  És elérkeztünk a catalaunumi csata színhelyére. Megérkeztek a rómaiak is és azonnal csatarendbe álltak, úgyszintén Atilla nagykirály is rendezte hadsorait. Amikor olvastam a Jordanes által leírt hadrendet, valami nem volt rendjén, ezért készítettem a harcoló felekről egy „hadrend” térképet. Ezt láthatja most a Tisztelt Nagyérdemű. És ha megengedik, felteszem a kérdést, annak a ténynek a tudatában, hogy mi volt a hunok harci taktikája? Mi volt az a bűvös és lehengerlő hun taktika, amit még ős-magyarjaink is alkalmaztak, és az ázsiai sztyeppéktől Catalaunumig sikeresen használtak a hunok. Fentebb erről már írtam, idegen történészek írták le a hunok harci taktikáját. Ismételjük meg, hogy frissen álljon most itt a szemünk előtt és az emlékezetünkben:
. Ennek gyakorlati formája az ellenség gyors megelőzése, ami csak gyorsjárású lovakkal volt lehetséges. Ha az ellenfélnek sikerült ellentámadásba lendülnie, akkor cselhez folyamodtak, vagyis kitértek, visszavonultak és oldaltámadással valamint hátbatámadással ütöttek rajta az ellenségen.” (Szilvásy Gyula: A magyar és a testvérnépek őstörténete, 122.o.) De más krónikákban is ezt a taktikát találjuk meg. A másik ismert hun taktika az volt, hogy a szövetségbe betagolódót - önként vagy erőszakkal- népeket, törzseket a hunok az első vonalba tették, hogy kíméljék a saját harcos állomány életét, és mivel még nem lehetett megbízni bennük, hiszen nem önként és dalolva egyesültek a hunokkal, közrefogták őket hogy eszükbe se jusson az árulás, mert akkor oldalba támadhatták volna a hun tumeneket, volt rá példa!
  Bölcs Leó a „Taktika” c. tanulmányában is pont ezeket a tényeket írta le, természetesen az ős-magyarokra levetítve, de mint tudjuk, a szkíta, szittya, avar, hun, magyar harcmodor teljesen egyforma volt. És most látnak, Önök egy térképet melynek közepén beszorítva vannak a hun és ogur tumenek, jobb oldalon Ardarich király gepidái és Valamir osztrogót király és baloldalon azok a népek, akiket nem olyan régen hajtottak uralmuk alá a hunok. És kérem a Tisztelt Nagyérdeműt csakis józan paraszti ésszel gondolja át a fentebb leírt hun taktikát és azt, hogy ilyen harci felállásban ezt végre lehet e hajtani?! Ugye, hogy nem lehet! Miért nem?
  A hunok előtt egyetlen egy csatlósnép sincs, akik felfognák az első csapást. Baloldalon ott vannak a csatlakozott törzsek teljesen szabadon. Mi lenne ha Aetius, gyors ígérettel mindenféle jogokat adna nekik és szabadságot, ők meggondolnák magukat és nekirontanának a hunok balszárnyának? A jobb oldalon teljesen rendben van a dolog, mert Ardarich és Valamir hűséges, teljesen megbízható csatlósaik a hunoknak. És mit tudnak tenni a középen bezárt hun és ogur tumenek? Az ősi taktikát-, ami fényes győzelmek sorozatát hozta- nem tudják alkalmazni. Egyedüli egy út van, az ellenség hadsorait áttörni, így kétfelé szakadna az ellenséges sereg, és azt már könnyebb legyőzni. De mi van a hun taktikával? A nekirontást meg lehet oldani. A jobbra, balra való kitérést, hogy íjaikkal kilövő helyzetbe kerüljenek, képtelenség végrehajtani. Jobbról, balról való bekerítést szintén lehetetlen végrehajtani, hiszen pont a csatlós népek akadályozzák meg őket ebben. És a hunok, nem alkalmazhatták a hátba támadást a tartalékok révén a súlypontáthelyezést –amikor valamelyik hadtestük szorult helyzetbe kerül- ők gyors lovaikkal elseprik a fölényt megszerző ellenfelet, és visszatérnek eredeti bázispontjukra, hogy ha kell, ismét bevethetőek lehessenek. Ezen a térképen még a tartalék sincs feltüntetve. Egy mondatban összefoglalva, ami erőssége a hun és ogur lovas tumeneknek, hogy lovaikkal szinte megfoghatatlanok - mint tudjuk az ellenfél csupa gyalogosból áll – ott bukkanhatnak fel ahol az ellenség nem is várja, támadhatnak, visszavonulhatnak, bármit csinálhatnának, a harctéren a gyalogosok még megközelíteni sem tudnák, pont ezt a harcmodort nem lennének képesek alkalmazni.
  És mit mond erről Jordanes:198./81.”…Az ellenkező oldalon a hunok rendezték hadrendjeiket, úgy, hogy középen helyezkedett el Atilla, legbátrabb katonáival. A király ezen elrendezéssel leginkább arra figyelt, hogy népének színe-java között a fenyegető veszélyből ki tudjon menekülni.” Önök szerint, ha úgy érzem, hogy vesztésre állok, akkor a csatarend kellős közepére állok ahonnan nincs menekvés, vagy valamelyik szélre állok, ahonnan gyors lovakkal el tudok menekülni? Ezt tette Aetius is! Légióit és önmagát is a szélen helyezte el. A döntést Önökre bízom!
  Nos, én nem hittem el azt, hogy Atilla ilyen stratégiát választott volna, mert tisztán látszik ebből a felállásból, hogy vesztésre vannak ítélve. És akkor, megdöbbentem! Felrémlett bennem ennek a hazug Jordanesnek az összes mesterkedése. Mi van, ha ezt az egészet csak kitalálta és ő készítette el a haditervet, természetesen úgy, hogy tisztán látszódjon az, hogy ebben a helyzetben a hunok csak veszíthetnek! Ki fogja ellenőrizni az igazságot? Senki! És valóban, szinte minden nyugati és magyar történetíró az ő leírását vette alapul. Majd meglátják később, nem is tévedtem nagyot! És akkor újabb felismerés villant fel bennem. Hát persze, ez a senkiházi, hazug, jellemtelen alak, „katona” volt, tehát volt valami fogalma a harcászathoz. De mivel nem ismerte a hunokat, még csak nem is látta őket, harcászatukról semmi tudomása nem volt, olyan taktikát írt le, mint ahogy ők az akkori európai népek harcoltak egymással Ez pedig az volt, hogy tisztességesen kiálltak egymással szemben és ember ember ellen, csoport csoport ellen, tömeg tömeg ellen harcoltak egymással.
Ezt nevezik „statikai” harcmodornak, amikor egy egy harcos harcol egymással. Amikor valamelyik győz, tovább megy a harctéren és keres magának egy másik ellenfelet. Nos, ebből az ő általa leírt térképből ez látszik! 
  Ilyen harcmodort a hunok az Ázsiai- sztyeppéktől Catalaunumig nem használtak. És most ha megengedik, készítek én egy térképet, ahogy én gondolom el, hogy győzhetők le a rómaiak, és természetesen felhasználom a hun taktika minden csínját-bínját. 
  Majd Önök eldönthetik, hogy melyik térkép a hatékonyabb, a hunokra nézve, és közölnöm kell, hogy nem végeztem semmiféle hadi-taktikai egyetemet.
  Amint látják Sangiban királyt, aki sokáig vacillált és inkább a hunok mellé állt volna, hova tették? Középre, hogy szem előtt legyen!
És most röviden leírnám a csatát, valamint a Getica c. könyvből melyet Jordanes írt, szó szerint fogok idézni, hogy milyen butaságot, hozzá nem értést mutat ez az ember.
A csata délután háromkor kezdődött, a hunok támadásával. Az ütközet egészen sötétedésig tartott, Atilla középen majdnem áttörte a frontvonalat, de vissza kellet térnie a szekértáborhoz, mert hátul félt az összezárástól! Hát ezt magyaráztam én is! Ha nem tudnak áttörni, semerre sincs menekülési útvonal. De hogyan tudott mégis visszatérni?
   
  A jobb oldal meglepően jól tartotta magát a római légiókkal szemben, de a baloldalon a vizigót- osztrogót testvérharcban a vizigót király Theodorich elesik, ekkor a leírások szerint a vizigótok megvadulnak és egészen a hun szekértáborig törnek előre. Nos, igen Tisztelt Nagyérdemű, olyan csatát, ezret is olvastam melyben, ha levágták a vezért, csapata vagy megfutamodott, vagy megadta magát. Olyat, egyet sem olvastam, hogy vezérük elvesztése után szárnyakat kaptak volna, mint a vizigótok. De lássunk egy másik véleményt ugyanerről a csatáról A Magyarok Története –Tárih-i Üngürüsz – Madzsar Tárihi szemével: 
  ”Miközben a Firenk (frank) sereg szemben állt Atilusszal, Firandzsijja (Franciaország) királya azt mondta, hogy tőrbe kellene Atilusz királyt ejteni, de mivel a király minden tekintetben óvatos volt, látta, hogy nem talál rá módot. Megértette…különféle cselt szőtt és ezt mondta Atilusz királynak:
  „Hatalmas király! Adjon nekem engedélyt, hogy a parancsom alatti katonasággal felkerekedjek és az ellenség hátába támadjak, ugy, hogy legyen Önnek erről tudomása (szolgáljon bizonyítékul), hogy az Ön szolgája (azaz én) őszinteségével milyen módon dolgozik az Ön utján.” Ezzel a cselvetéssel Firandzsijja tartományának neves és előkelő bégjei közül sok személyt és nagyon sok más országbeli béget maga alá rendelve, együttesen megszöktek és a Firenk sereghez mentek s hozzájuk csatlakoztak. Atilusz királlyal szembeszállva harcba bocsátkoztak. Atilusz király azonban emiatt nem szomorkodott, mert bátor ember volt s oly rettenthetetlenül harcolt, amilyent még szem nem látott.
A krónikás szavai szerint, ahogy beszélik, három nap, három éjjel tartott a harc és öldöklés, végülis Atilusz király alkalmat talált (a győzelemre). A Firenk és a Rim sereget kardélre hányta és a két oldalon száznyolcvanezer katona esett el. 
  Tehát vannak krónikások akik ugyanazt a csatát egészen másképpen látták, és nem lehet mondani róluk, hogy elfogultak. De lássunk még egy krónikást Kézai Simon, Magyarok krónikájából:
  „Ethele királyt Aëtius nevezetű római patricius tiz nyugoti királylyal hirtelen megtámadta. S Ethele midőn rögtön támadást akartak intézni ellene, követei által fegyverszünetet kére tőlök, hogy népének nagy részével, melly távol volt, csatlakozzék: de azok nem állván rá, a két sereg közt Belvider mezején reggeltől éjjelig folyt a csata. Vala pedig a két sereg közt egy patak, olly kicsinyke, hogy ha valaki egy hajszálat vetett volna belé, a viz csendes folyása alig birta volna alább vinni; ez a csata beálltával állatok és emberek vérével olly séddé nőtt, hogy kocsist szekerestől s fegyvereseket sodrott el, és a seregben e séd által igen nagy pusztulás lőn. Ez a csata tehát, melly a húnok és nyugoti királyok közt az említett helyen történt, a mint a régiek beszélik, nagyobb volt a világ valamennyi csatájánál, mellyet egy helyen és egy napon vívtak. Melly ütközetben a góthok királya Aldarikh nyomorúltan elesik; kinek halálát a mint a többi királyok megtudják, futásnak erednek. E naptól fogva emelkedett osztán fel a húnok és Ethele király lelke, s félelem szállotta meg a föld kerekségét, és ennek hallatára több ország adófizetéssel szolgált nekiek.”
  Kézai Simon is úgy látja a catalaunumi csatát mint én. Ha a vezér elesik, és a sereg ezt látja akkor megfutamodnak. Minden csatában így van, miért lett volna a catalunumi csatában másképpen?
  Tehát a vizigótok eljutottak a hunok szekértáboráig, és itt haljuk a nagy ívű, de hazug Jordanes leírását:211/83…Thorismud, Theodoridus király fia pedig, aki Aetiusszal a halmot előre elfoglalva az ellenséget elzavarta a magasabb helyről, abban a hitben, hogy a saját seregéhez ér, a vak éjszakában gyanútlanul az ellenség szekereihez rohant…” Ez igen. A vizigótok a sötét éjszakában azt sem tudták, hogy hol vannak, egyszer csak a hunok szekértáboránál találták magukat. Úgy látszik a hunok addig elmentek egy kávéra, mert az útjukba a szekértábor felé, nem szállott szembe senki velük! Ki hiszi ezt el?
  De lássuk mi történt ezután:212/83…Aetius is hasonlóan eltévedt az éjszaka zűrzavarában. Miközben az ellenség között bolyongott, aggódva kutatta, hogy nem érte-e valami szerencsétlenség a gótokat, végül megérkezve a szövetséges táborhoz, az éj hátralevő részét a pajzsok védelmében töltötte…” Tehát megtudtuk, hogy nem csak a vizigótok, de a rómaiak vezére Aetius is eltévedt az éjszakában, és azt sem tudták, hogy csapataik mit csinálnak. És Jordanes szerint ez a győztes csapat! Elhiszik Önök ezt az óriási badarságot? Mert én nem! A nyertes csapat vezére „állandó” kapcsolatba kell, legyen a csapataival, hogy a helyes támadási irányt mutassa, korrigálja a csapatok mozgását, ő maga pedig egy biztos helyről testőrségének gyűrűjében figyeli a csatát. Ezzel szemben a vizigót király, bár ő szerencsére csapata körében „véletlenül” felrohant a sötét éjszakában a hunok táboráig –ezek szerint azt sem tudta merre van az „arra”-, de egy még nagyobb képtelenség: a rómaiak vezére egész éjszaka a harcmezőn kódorog egyedül- hol van a testőrsége, levágták, akkor őt miért hagyták meg?- és csak reggelre találja meg a vizigótokat! Hát ennyi badarságot egy helyen régóta olvastam. De menjünk tovább, mert lesz ettől még nagyobb cifraság is.
  Tehát fel kell a nap és a vizigótok és a rómaiak ott állnak a hunok szekértábora előtt. Mit mond erre Jordanes:212/84”…Azután ahogy felkelt a nap, és meglátták az elesettekkel borított síkságot, valamint azt, hogy a hunok nem mernek támadni úgy gondolták, hogy győztek. Ugyanakkor tudták azt is, hogy a csatából Atilla csak nagy vereség esetén menekül, mivel mégsem tette, sőt még csüggedtséget sem mutatott, hanem ellenkezőleg fegyvereivel csörgött, harsonákkal zajt adott, és támadással fenyegetőzött, miként a vadászgerelyekkel üldözött oroszlán, amely járkál barlangja bejáratánál, támadni nem mer, de a környéket rettegésben tartó ordítását sem hagyja abba. Így nyugtalanította legyőzőit a bezárt igen harcias király.”
Tájékoztatom Önöket, hogy a római és vizigót sereg csak gyalogosokból állott, a hunok seregének pedig nagyobb részből a világ legjobb lovas harcosai voltak abban az időben. Ezek a harcosok elbújtak a szekértáborba, holott, ha fél órát arrébb nyargalnak, a gyalogos sereg talán másnap utoléri őket, és megkérik szépen, hogy ne nyargalásszanak össze vissza, hanem tessék megállni, és tessék harcolni! 
  De a képtelenségek magasiskolája csak most következik! Halljuk a nagy hazug mesemondót, Jordanest:213/84”…A gótok és rómaiak összegyűltek tehát, és mérlegelték, hogy mit csináljanak a legyőzött Atillával. Azt találták jónak, hogy körülzárással fárasztják ki, mert szűkében volt élelemnek, ugyanakkor íjászai, akik a tábor kerítésén belül voltak elhelyezkedve, gyakori lövéseikkel megakadályozták a közelítést. Azt mondják továbbá, hogy az előbb említett király még ebben a reménytelen helyzetben is a legvégsőkig bátornak mutatkozott, nyeregből máglyát épített, készen arra, hogy a lángok közé vesse magát, ha az ellenfelei betörnek, nehogy bárkinek is örömet szerezzen az ő meggyilkolása, vagy nehogy az ellenség hatalmába jusson annyi nép ura.” Ahhoz képest, hogy ki akarták éheztetni a hunokat, ők még három napig maradtak helyben –lehet, hogy a vizigótok hoztak nekik ebédet minden nap, csodák még vannak!- és eltemették halottaikat. De a táborhoz sem tudtak még csak közelíteni sem, mert ezek a fránya legyőzött hunok még igen keményen lődöznek rájuk. 
  Lássuk tovább ezt a hihetetlen „mesét”: 216/84….A gótok tehát megadták Theodoritusnak a végtisztességet, fegyvercsörgés közepette vitték a királyi fenséget, s az igen bátor Thorismud, ahogy az a fiúhoz illik, kísérte atyja dicsőséges holttestét végső útjára. Miután ezt elvégezte, az árvaság fájdalmától gyötörve, s a bátorság lendületétől vezérelve, amiben bővelkedett; azon igyekezett, hogy megbosszulja apja halálát a hunok maradékán. Aetius patriciusszal, aki idősebb és okosságban érettebb volt, tanácskozta meg, hogy mit kell tennie. Nos, Tisztelt Nagyérdemű, gondolják el, hogy édesapjukat ez a barbár ellenség megölte, ott van Önök előtt védtelenül és agyontaposva, már csak egy kard legyintés kell és megbosszulhatta volna szülője meggyilkolását! Erre mit tesz a vitéz és bosszúra éhes Thorismud, elbaktat és megtárgyalja Aetiussal a dolgok állását! Nem életszerű, nem reális, nem törvényszerű ennek a vitéz vizigót fiúnak a cselekedete! Én, biztos, hogy lerohantam volna a hunokat és százból száz hadvezér –ha még nem is ölték meg az apját a harcmezőn- már csak azért is, hogy több gond az ellenséggel ne legyen, megadom a végső döfést ennek a dölyfös, gyilkos hun seregnek!!! Önök, hogy tettek volna a helyében, józan paraszti ésszel?
  De folytatnám ezt a badarsággal teli irományt216/84”…Az azonban attól félt, hogy a hunok megölése után a gótok a Római Birodalmat fogják zaklatni, ezért arra igyekezett rábeszélni őt, hogy térjen vissza saját lakóhelyére, és azt a királyságot, amit apja hátrahagyott, ragadja magához, nehogy testvérei, miután megszerezték az atyai kincseket, a vizigótok királyságába bevonuljanak, és ezentúl ott keményen, sőt ami rosszabb szerencsétlenül harcoljon az övéi ellen. Ezt a választ nem kétértelműen, ahogy adták, hanem a saját javára fogta fel, s miután felhagyott a hunokkal, visszament Galliába.” Remélem ez a nagy római vezér Aetius járt iskolába. Mert ott, el kellett volna, mondják neki, hogy ha két rosszból elvesznek egyet, akkor már csak egy rossz marad. Ha tehát ez a vitéz vizigót, nem rohanja le az ellenséget, és így az ellenség is megmarad potenciális haderőnek a Római Birodalom kárára, akkor nem egy ellenség fogja tovább támadni a 

Birodalmat, hanem kettő! Hű ha, de badarságot sugalltam a gótoknak, vagy talán mégis jobb lett volna, ha a vizigótok lerendezik a hunokat így már csak egy ellenség marad, azzal könnyebb lesz harcolni, mint kettővel! Hát, Aetius mester ezt igen elszúrtad. De ez a vizigót sem lehetett a világ tudora ebben az esetben, mert ha ott lecsapja a hunokat már „csak” a rómaiak maradtak volna ellenségnek, most meg továbbra is két ellenséggel kell küszködnie. Na, hát ezt jól megcsináltuk! Vagy még sem „csináltuk” meg! Mert ennyi badarság csak úgy lehetséges, hogy ezt Jordanes csak kitalálta, és így ahogy ő leírta nem történhetett meg! És a megengedi, Tisztelt Nagyérdemű rátenném a koronát erre a buta és sötét lírásra, engedjék meg, hogy még egy kis részlettel még nagyobb örömet csaljak az arcukra.
  219/85”…Atilla miután megbizonyosodott a vizigótok elvonulásáról, s észrevette azt, amit gyakran kívánt, hogy az az ellenséges sereg részekre bomlott, már biztonságban érezvén magát, mozgósításba kezdett a rómaiak váratlan megtámadására. Első ostromával Aquileia városát zárta körül, ami Venetiate fővárosa, s az Atriaticus öböl csücskén, mint valami nyelven fekszik. Városfalát keletről a Piccis hegyből eredő Natissa folyja körül…(utána Atilla el is foglalja a várost. a szerkesztő) Hát én előre megmondtam, hogy egy hun sereg, aki fegyverek zörgésével el tud zavarni egy győző sereget, azzal még nagy bajok lesznek. Ha elgondolja a Tisztelt Nagyérdemű, hogy a tönkrevert hun sereg, harmadnapon „mozgolódni” kezd, és megtámadja a Római Birodalom egyik nagy városát, azt vagy nem győzték le, vagy aki ezt leírta egy nagy hazug, és beteg ember volt! De még nagyobb hazug és beteg ember az, aki ezeket a badarságokat újra leírta és az utókor számára megtartotta!
És most folyatassuk - ennyi mese és hazugság után- az igazi tényekkel, és bizonyítékokkal, hogy mi is történhetett a catalaunumi csata idején. Csak Jordanes írja meg, hogy a következő évben a legyőzött, tönkrevert hunok újra megtámadják Galliát és egészen Rómáig nyomulnak előre, de nem foglalják el és nem rombolják le, mint a vizigótok és a vandálok.  
  Erről, Kiss Magdolna a Getica többszörös műfordítója, a Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti és Régészeti Tanszékének professzora a következőket mondja: Jordanes az egyetlen ókori szerző, aki egy újabb galliai hun támadásról tudósít. Ez azonban tévedésnek tűnik. Atilla a közelebb lévő, és jelenleg veszélyesebb keleti császár ellen készülődött. Sem a diplomáciai helyzet nem engedte meg, sem a serege nem volt olyan állapotban, hogy újból Galliába hadakozzon, esetleges kétfrontos háborút kockáztasson meg. A nyugati gót Thorismud király folytatott ebben az időben (451-453) az Orleansnál élő alánok, illetve Arles városa ellen hadjáratot, hogy birodalmának határait kiterjessze. Vö.: ASCHBACH 1827. 75-76.; WIRTH 1999.111. 
És ezt támasztja alá a következő hiteles dokumentumok sorozata is:
  „ Catalaunum létezésére, egy ottani csata lefolyására semmiféle hiteles történelmi adat nincs. A nyugat történetírás ezt egyszerűen kitalálta és bizonyítékként említi:-a Gesta Trevisorum-ot (Trieri Krónika), mely szerint Atilla elfoglalta Triert….és a hunok lerombolták Eucherius templomát-állítólag 450-ben. De lehet, hogy előbb is és minden valószínűség szerint a templomot nem a keresztény hunok, hanem a pogány gótok rombolták le-de a nyugati írók- természetesen- Atillára és hunjaira fogják. Másik „bizonyíték” az, hogy a catalaunumi mező (igazi nevén Locus Mauriacus) közelében találtak valami „hun” leletet (egy hun üst darabját. szerkesztő) . Tehát kiástak a földből „egyetlenegy” valamit, amit –állítólag a hunok hagytak ott. Jordanes szerint 165.000 hun harcost temettek el itt és utánuk csak „egyetlenegy” emlék maradt a földben, pedig feltúrták az egész vidéket.(Forrásadatként jelölöm: Takáts Z.: Catalaunische Hunnenfund und seine Ostasiatischen Verbindung, Acta Orientalia Hungarica 5. (1955. 143-173. old)
  Az előzőekben is ezt írta le Kiss Magdolna ”…A nyugati gót Thorismund király folytatott ebben az időben (451-453) Az Orleánsnál élő alánok, illetve Arles városa ellen hadjáratott, hogy birodalmának határait kiterjessze” és közli a forrást is! Tehát ezt a vandál cselekedet is Atilla nyakába akarják varrni a vizigót borzalmakat, amint később további borzalmakkal fogom kibővíteni!
Folytatom a tények közlését és bizonyítását:
  A csata időpontját is meghatározzák a nyugati történészek (persze legalább 100 év elmúltával) és azt 451. év júliusának első hetére teszik –hivatkozva Leo pápa (440-461) leveleire, amit Marciannak, Anatoliusnak és Kios püspökéhez intézett, melyben megindokolja, hogy: „miért nem tudta jóváhagyni a Chalcedoni Konzílium által küldött fegyelmi kánont”… de ebben egy szó sincs a hunokról. Milyen alapon veszik ezt bizonyítéknak még korunk írói is, mint az említett Maenchen-Helfen (134.oldalon.)…?
  „ De éppen ennek a Chalcedoni Konzíliumnak az Aktái bizonyítják, hogy 451-ben a hunok nem voltak Galliában, hanem –a keletrómai új császár –Marcianus-szerződése be nem tartása miatt, ismét Illyricumba és Thrákiába törnek. Ugyanis 450. július 2-án meghalt II. Theodosius és helyében Marcianus foglalta el, akinek az a szándéka, hogy megszünteti a magas „hun-adó” fizetését. (emlékeznek rá, ő volt az a tábornok császár, aki Atillának azt üzente….barátainak aranyat, ellenségeinek vasat add (kardot,-szerkesztő). Így Marcianus – keletrómai császár- kéri a 451. év augusztusában-Niceában összeült zsinat püspökeit, hogy imádkozzanak a hunok feletti győzelemért. Ha pedig a hunok és Atilla 451-ben a keletrómai császár ellen hadakoztak, akkor ugyanebben az évben nem történhetett a sokat emlegetett „catalaunumi” csata”.
Ugye Tisztelt Nagyérdemű, most már kezd világosodni az alagút! Nem értettük Atilla nagykirály cselekedeteit, de most már egyre érthetőbbé válik az érthetetlen, hogy azok a dolgok, amiket Atilla nyakába varrtak a nyugati krónikások „egyszerűen nem történtek meg”. De folytatom a bizonyítási eljárást:
  De éppen a hun-ellenes Maenchen-Helfen mondja: „egy új lökést adok a Locus Mariacus közelében lévő csatatér kutatásában, mely eddig a helyi történészeknek és a nyugalomba vonult ezredeseknek a kedvenc hobbyja volt”…és egymás után sorolja fel az egymásnak ellentmondó adatokat erre vonatkozóan, de mégis erőlteti azt a hiedelmet, hogy ez a csata valamikor létezhetett és megtörténhetett. De a sok egymásnak ellentmondó adat megsemmisíti ezt az erőlködést és világossá lesz a tény, hogy a catalaunumi csata egyáltalán nem létezett, hanem minden a hun-ellenes utókor meséje.” Az az érzésem, hogy ezek az urak, szórakoznak Eleink becsületével, hiszen még nem történt meg, hogy ezek a nyugati történetírók, lélekszakadva rohantak volna Magyarországra és a bizonyítékokat felmutatva bocsánatot kértek volna a magyaroktól, Eleinket ért becstelen híresztelésekért. Amíg ez nem történik meg, kérem a Tisztelet Nagyérdeműt, hogy ezt az írást sokszorosítsa és juttassa el minden felé Magyarországon és külföldön is, mert a Magyar népet és annak Őseit jogtalan és becstelen nyugati krónikások befeketítették!
Folytatom a bizonyítást:
  „Már említettem, hogy a régészek feltúrták a Locus Mariacus-nak nevezett mező minden négyzetcentiméterét, ahol – állítólag – a catalaunumi csata volt: de egyetlen csontvázat, egyetlen fegyverdarabot, vagy egyéb harci, vagy bármi tárgyat nem találtak. Különösen sok csontváznak kellene ott lenni, hiszen Jordanes az állítja, hogy 165.000 harcos maradt a csatatéren s talán mondhatjuk azt is hozzá, hogy a harcosok felének a lova is elesett. 165.000 embercsontváz és legalább 80.000 ló csontváz maradt a csatatéren, de a régészek egyetlen egyet sem találtak. Tehát valami hiba máris van itt és jogosan mondhatjuk azt, hogy itt csata nem lehetett, mert bizonyítéka maradványaiban nincs.”
  Nem is merem megkérdezni a Tisztelt Nagyérdeműtől, hogy létezik é, hogy 165.000 emberi csontváz, 80.000 ló csontváz, töméntelen fegyver csak úgy eltűnik a földben, amikor 15.000 éves csontvázakat ásnak ki a régészek. Pedig el kellett temetniük, Jordanes is említi, mert mint tudjuk forró nyárközép volt a csata idején, és bizony a drága hun tetemek igen gyorsan oszlásnak indulnak, azokat nem lehet ilyen körülmények között hurcolászni. De a hunoknál az volt az ősi szokás, hogy a meghalt harcosokat el kell temetni, fegyverestül, lovastól, hogy a lelkeik megnyugodjanak. Gyönyörű ősi szokás!
És lássuk tovább a bizonyítékokat:
  „…A történelmi eseményeket csak és kizárólag nyugati történészek értékelték ki. Ezek mind Jordanes írására alapozzák mondanivalójukat és a hunokat az emberiség „utolsó” népségének tartják –sajnos még ma is. Ebben az álláspontjukban is a zsidó-gót származású itáliai püspök –Jordanes – befolyásolja őket, akik szerint a hunokat „ az Isten lebukott angyalaitól eredeztetik, akik e fajtában megtestesült tisztátalan lelkek…..És még hozzáteszi, hogy a „keresztények egyik legendája alapján” tudja és hiszi ezt.”
Nos, eljött az idő Tisztelt Nagyérdemű, hogy felsoroljunk pár keresztényi erényre valló példát, a vizigótok és rómaiak körében. Példákat Jordanes Getica c. könyvéből is másolok.
  Felsorolnék néhány testvérgyilkosságot, mint bebizonyítottam, Atilla nem ölte meg a testvérét Budát (Bléda). Lássuk mit tettek a „kereszténynek” nevezett embertársaink:

  A bibliai Káin megöli testvérét Ábelt. Romulus megöli testvérét Rémust a hatalomért és megalapítja a hét dombon Rómát. Thorismudot testvérei Theodorich és Frigdaric meggyilkolják….és sorolhatnám a gyilkosságokat a hatalomért, de nem teszem, mert borzalmas az amit leírok, még én sem bírom elviselni ezeket a borzalmakat, De még egy esetet szeretnék megismertetni a Tisztelt Nagyérdeművel:
  A Nyugatrómai Birodalom ellen létrehozott vandál-nyugati gót (vizigót) szövetséget pecsételte meg Hunerich és a gót királylány házassága 429-ben. Vö. WOLFRAM 1990. 180., 181. Közben Geiserich ellen, 442-ben nemesi felkelés tört ki, amelybe a vizigót királylány is belekeveredett, vagy legalábbis gyanúba került – most csak az erősebb idegzetű emberek olvassák el ezt a pár szót- a lányt megcsonkítatta (orrát, fülét, kezeit, melleit levágták), és visszaküldte apjához, Galliába. Vö.:ASCHBACH 1827. 71-72.;CLAUDE 1970. 29; SCMIDT 1970. 76.; WOLFRAM 1990. 182.
  Nem tudok arról, hogy Atillához férjhez ment királylányok, vagy Atilla udvarába került egyetlen kezest is valamilyen bántódás, büntetés érte volna! Igen, én is azt gondolom, amit Önök. Minden mocskot, minden gyilkosságot, minden förtelmet, amit ezek az európai népek elkövettek egymás között, azt mind Atillára akarták ráhúzni!
És folytatom a bizonyítási folyamatokat:
  „De ennek tudatában most már érthető a nyugati íróknak a hunok felé megnyilatkozó állandó ellenszenve, hiszen az ő hitük szerint „keresztyéni kötelességüket teljesítik akkor, amidőn a tisztátalan lelkekkel megtestesült hunokról csak a legrosszabbat feltételezik és természetesen ennek következtében a legrosszabbakat írják. ....Sehogy sem akarják beismerni, hogy felsorolt adatok kronológiailag ütik egymást. Ugyanis: Jordanes a catalaunumi csata időpontját a Kr.e. 451. esztendő nyarára teszi - Galliában - tehát a mai Franciaország területén és az említett Maenchen-Helfen könyve a 131. oldalon a következőket írja:” A chalcedoni zsinat jegyzőkönyvei valami fényt vetnek a hunok balkáni betörésére a 451. évben. Marcianus keletrómai császár zsinatot hívott össze Niceába, 451. szeptember elsejére. Minden reménye megvolt, hogy erre az időre ott legyen, hacsak valami sürgős államügy nem tartja vissza a csatatéren. Hamarosan szembe találta magát a dunai határon lévő zavarral.(ez a zavar a hun betörés volt) Ez éppen nyár folyamán történt. Augusztusban kéri a Niceában összegyűlő püspököket, hogy imádkozzanak az ellenségen való győzelméért. Ő tehát Thrákiában volt, de csata dúlt egész Illyricumban. Mivel sem a Moesiai, sem a Dacia ripensisi püspök nem vett részt a zsinaton, mely végül is Chalcedonban ült össze - feltehető, hogy megint a hunok özönlötték el a két szerencsétlen provinciát. Tehát, összegezve és röviden, Atilla nem lehetet Galliában 451-ben amikor Thrákiát és Illyricumot támadta!
A bizonyítékok folytatódnak:
  A fogalmazásból érezhető, hogy a történész semmiképpen sem akarja kimondani azt az igazságot, hogy Atilla hunjaival a Keletrómai Birodalomra tört, de azt kétségtelenül megállapítja, hogy mindez a 451. esztendő nyarán történt. ... Ha Atilla akkora sereggel, mint amit Jordanes és társai leírnak, Észak-Franciaországba ment, otthon Hunniában alig maradhatott katona és harcos a Duna-Tisza közén. Ha Marcianus császár olyan vitéz volt és megtagadta a hun-adó fizetését és háborúba indult Atilla ellen, miért nem használta ki a kedvező alkalmat a Hun Birodalom központjának megszállására akkor, amidőn Atilla csatát vesztett catalaunumnál, és mint írják, iszonyú nagy veszteséggel igyekezett haza összetört és leromlott seregével...?
  Csak egy a felelet erre. Nem volt ilyen kedvező alkalom, mert Atilla nem ment seregével sem Galliába, sem Frank-honba. De miért is támadott volna a Frankok ellen, amikor azok a hunok rokonai. ... Csak fel kell lapozni a Frank királyok Gestája c. könyvet, melyet a Kr. u. VIII. szd-ban írtak. Ez a hiteles történelmi adat ugyanis azonosítja Szikambriát Atilla azon városával, amelyet Budá-nak neveztek. Ugyanezt mondja A frankok történetének könyve is, melyet csaknem ugyanebben az időben írtak, Kr.u. 727-ben. De tulajdonképpen a középkorban kerültek nyilvánosságra ezek a hagyományok. Így Jean Lamaire (Kr.u. 1512) megírta nagy művét: Gaul (Gallia) ismertetése és a Trójai különlegességek címen. Ebben a következőket mondja: a hunok vagy magyarok szintén a trójaiak leszármazottai, testvérei a frankoknak, éppen úgy, mint a törökök. Azonban, míg a törökök pogányok, a hun-magyarok keresztyének. A hun-magyar-török azonosítás onnan jön és azért van, mert „Atilla annak a török clannak (törzsnek) a leszármazottja, amelyik a Turkus-tól ered és a trójai Troillus fia”.
Atilla idejében ez a frank-hun rokonság még ismertebb volt és minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a hun seregek sohasem törtek be Frank-honba.
  Fogadjuk el tehát azt a valóságot, hogy Atilla nem vezette seregét Galliába, mert egész életében csak a Keletrómai birodalmakkal volt elfoglalva. Ezek adófizetői voltak, de védte is és élelmezte is őket. Atilla uralkodása alatt a gótok messzire elkerülték a római területeket, de Atilla halála után még Rómát is elpusztították...
  „...A hiteles történelmi adatok szerint Atilla 451-ben Marciant Keletrómai császárt fegyverrel kényszeríti a szerződés betartására, melyben benne foglaltatik a Duna-hajózás monopóliuma, a manicheizmusnak, vagy egyesek által nesztoriánizmusnak nevezett keresztyén Jézus-hit szabad gyakorlata és az évi adó megfizetése. Ezt Atilla elérte megint a 451. év nyarán a Balkánra, vagyis a Keletrómai Birodalomba vezetett hadjáratával. Tudjuk jól, hogy Marcián császár nem tudott megjelenni a 451. szeptember 1-re meghirdetett zsinaton, ... mert a háborúval volt elfoglalva. Priszkosz rhetor útja Atillához csak ezután, tehát 452-ben volt, miután Atilla már visszatért Róma alól.
  „...A (római) birodalom hadereje túlnyomó részben az ún. barbár zsoldosokból állt. A hunok, alánok, gótok, frankok, gallok, sarmaták, dákok és Konstantin császár uralkodásáig (324-361) a keresztyének is, akik nem voltak hajlandók tisztelni a rómaiak isteneit. Nos ezeket a barbárokat Atilla egy nagy szövetségben egyesítette. A szövetség célja egyetlenegy volt: a rabszolgatartó és népeket leigázó Római Birodalom összeroppantása és a „barbár” népek ország alapítása.
  Aetius tehát azért nem bírt sereggel Atilla ellen menni, mert 451 nyarán - amíg Atilla a keletrómaiakkal harcolt (a szerk.) - Galliában az egyesült gót- gall-frank seregek úgy szétverték a légióit, hogy ezek véglegesen letűntek a történelem színpadáról. Aetius nagy vereségét főleg az idézte elő, hogy a légióiban zsoldosként harcoló „barbárok” mind átálltak a saját népükhöz - cserbenhagyva zsoldadójukat. Tudták, hogy saját népük ellen nem harcolhatnak!
  A Római Birodalom megdöntésének egyik fejezete zárult itt le, amit a hun-gót szövetség gót része hajtott végre. Itáliának Atilla által való megszállása pedig az a fejezet volt, amit a hunoknak kellett elvégezni. Nem is történt volna semmi baj, ha Atilla is olyan lelkivilággal rendelkezett volna, mint a többi „barbárnak” nevezett szövetséges uralkodók és törzsfőnökök. Azzal a tettével azonban, hogy megkegyelmezett Rómának, amikor elébe járult az akkor paulinizmusi hitnek nevezett vallás főpapja - és a Jézus-hitű Atilla visszafordította lova fejét a Tisza felé - saját kárát okozta, mert a germán-gót szövetségesei kimondták rá a halálos ítéletet, amit az egyik germán uralkodó Ildikónak elnevezett leánya a fajtájához és nemzetéhez, való hűséggel végre is hajtott.
  Országában rendezett jogviszonyokat teremtett, így nála nagyobb volt a közbiztonság, mint az ókori „római jog” hazájában, mert törvényeit a nemes gondolkozású hun nép kimagasló egyéniségei szabták meg, ellentétben a „római joggal”, amelyik tudvalevőleg Hamurabi törvényein alapul. 
  Amit ígértem, az új történelmi tényeket bemutattam Önöknek, ettől kezdve egészen más megvilágításba fogják látni annak a nagy hadvezérnek az életútját, akiről a nyugati történészek csak mocskolódva, rasszista megnyilvánulásokkal és degradálón írnak. Az Önök dolga most már csak az, hogy ezeket az új történelmi tényeket sokszorosítsák és továbbadják. Valamint kötelességük, hogy gyermekeiknek és unokáiknak elmeséljék, Őseink hiteles és tiszta történelmét. Tartozunk ezzel azoknak a drága hun-avar-ogur-magyar harcosoknak, akik igaz, hogy keményen, de mindig becsülettel, emberséggel harcolta hazánk megteremtésében, és ezekre a drága honfitársainkra a keresztény Európa, csak a mocskolódás özönét tudta rázúdítani, hogy a maga mocskát eltakarja! És ez még ma is tart!
  Még egy tartozásom van, Atilla nagyfejedelem halálával kapcsolatos új információk ismertetése, de ezt már csak röviden és kivonatosan teszem meg:

Atilla gyilkosság áldozata lett.

Folytatás

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

Oldal: Hunok igaz története
Hunok igaz története - © 2008 - 2024 - hunok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat